Mit tehetünk, ha egy családtagunkat legyűri a depresszió, levert, nyomott a hangulata és semmihez sincs kedve? Egyáltalán, hogyan ismerjük fel, ha gond van, és mik azok a mondatok, amiket semmiképp se mondjunk egy depressziósnak?

Korunk egyik népbetegsége a depresszió, amely rengeteg embert érint és pokollá tudja tenni nemcsak a beteg, hanem a közvetlen környezetében élők életét is. A családtagok gyakran élnek át bűntudatot és tehetetlenséget, hiszen segítenének, de nem tudják, hogyan tegyék. 

Az első, amit fontos megérteni, hogy a depresszió ugyanolyan betegség, mint bármilyen egyéb fizikai kórkép. Nem „hiszti” és nem is a gyengeség jele. Nem lustaság és nem az akarat hiányából fakad. Azonban ne essünk abba a hibába se, hogy a depressziós családtag terapeutájaként vagy akár megmentőjeként próbáljunk funkcionálni. A legtöbb, amit tehetünk, ha éreztetjük, hogy mellettük állunk, illetve ha rávesszük, forduljon szakemberhez. 

Mi pontosan a depresszió?

A depresszió nem egyenlő azzal, amikor átmenetileg szomorúak, rosszkedvűek vagyunk, hiszen mindenkinek lehetnek ilyen mélypontjai.  Természetes, ha olykor “szétesünk”, elvégre mindannyiunk életében történhetnek olyan negatív események, tragédiák, amelyek megviselik az embert. A probléma akkor kezdődik, amikor benne ragadunk ebben az állapotban, és a saját erőnk kevés hozzá, hogy kimásszunk az érzelmi szakadékból.  Hogy minél hamarabb segítséget kapjunk egy szakembertől, fontos tisztában lennünk a tünetekkel.

A depressziónak sokféle típusa és számos különböző tünete lehet, a teljesség igénye nélkül mutatjuk a legismertebbeket:

• Levert hangulat, a depressziós személy gyakran szomorú, könnyen sírva fakad.
• Céltalanság, motiválatlanság, az örömérzet elvesztése.
• Jelentős testsúlyváltozás, ami hízás vagy fogyás egyaránt lehet.
• Alvászavar. Túl sokat alszik vagy épp fordítva: nem tud aludni, éjszaka gyakran felébred. 
• Kimerültség, fáradtságérzet.
• Bűntudat vagy az érzelmi kiüresedés állapota.
• Koncentrációra való képtelenség.
• Halál, öngyilkosság gondolatával való foglalkozás.
• Önbizalomhiány, önutálat.

Amiket egy családnak érdemes tudnia, ha valamelyik szerettük depressziós lesz:

• Próbáljuk megérteni, elfogadni, (ami sok helyzetben nehéz), hogy a depressziós személynek nem velünk van problémája, még akkor sem, ha a hangulata ingadozik, ő pedig kötekedő vagy elviselhetetlen velünk. 
• Ne hibáztassuk magunkat! Ahogy a harag, a düh, a veszekedés, úgy az önhibáztatás sem vezet előre: nem tehetünk arról, ha egy hozzátartozónknak depressziós gondolatai vannak. Viszont a tüneteit ne bagatellizáljuk el, fontos, hogy mellette legyünk, és a segélykéréseit figyelembe vegyük.

• Egy depressziósnak annyira alacsony lehet az energiaszintje, hogy a teljesen hétköznapi feladatok is óriási megterhelést jelenthetnek a számára. Sokan a munkájukat sem tudják ellátni, sőt a mindennapjaikban sem tudnak funkcionálni, ezért nagyon fontos, hogy az illető minden erőfeszítését méltányoljuk: biztassuk őt, építsük az önbizalmát. 
• A depresszió nem egyenlő a gyenge akarattal. Ne ítélkezzünk felette és ne hibáztassuk az állapotáért. 
• Semmiképp se mondjunk neki olyan mondatokat, hogy:

• „Aludd ki magad, aztán majd minden jobb lesz!” 
• „A világ kevésbé fejlett részein az embereknek sokkal nagyobb problémákkal kell megküzdeniük, mégsem hagyják el úgy magukat, mint te!”
• „Szedd már össze magad!”

Az ilyen és hasonló mondatokkal csak mélyebbre taszítjuk őket, még nagyobb szégyenérzetet, lelkiismeretfurdalást és frusztrációt generálunk a depressziósban, aki már így is értéktelennek érzi magát.

• Jellemző, hogy a depressziós ember eltűnik a baráti körből és a szeretteit is kerüli, vagyis elszigetelődik. Bár nagyon nehéz, de ez esetben is maradjunk türelmesek és biztosítsuk arról, hogy mennyire szeretjük őt és ott leszünk mellette, ha szüksége lenne a segítségünkre, támogatásunkra.