A vécén trónolás nem mindig volt divat és egészségtelenebb is, mint gondolnád

Szponzorált tartalom

2021. január 26. Kontent

wc_tortenet_proktis.jpg

Manapság annyira természetesnek tűnnek a WC-használati szokásaink, hogy eszünkbe sem jut, hogy a mai mellékhelyiségek által nyújtott kényelem nem mindig létezett. A vízöblítéses WC használata csak a 19. században terjedt el tömegesen Európában, előtte a jó öreg pottyantósba és bilibe ürítettek az emberek. Most megmutatjuk, hogyan alakult a WC „evolúciója”!

Az ókorban még a budin sem volt magánszféra

Az ókori Rómában már használtak öblítéses vécéket, ezek olyan árnyékszékek voltak, amin többen elfértek egyszerre. Alattuk általában vízcsatorna futott, ami elmosta az ürüléket. Popsitörléshez pedig botra rögzített szivacsot használtak, méghozzá többen ugyanazt...

A középkorban nyoma sem volt a római kori luxusnak, sem a hozzávetőleges higiéniának.

Az egyik bevett módszer szerint bilikben gyűjtötték az ürüléket, ezt pedig nemes egyszerűséggel az utcára, vagy a várfalon kívülre, esetleg folyókba öntötték.

Szokás volt az is, hogy a várfalakon képzett nyílásokon keresztül végezték dolgukat az emberek. A falak tövében az ürülék egyszerűen ott maradt, hacsak valaki el nem takarította.

A modernizáció hajnala, érkezik a vízöblítés

A vízöblítéssel működő angol WC-t a 16. században találta fel Sir John Harrington. Az akkor még tökéletesnek egyáltalán nem mondható toalettből összesen két példány készült, az egyik I. Erzsébet királynőnek.

A találmány azonban nem terjedt el szélesebb körben, az angol WC mostani formáját csak az ipari forradalom hozta el.

Először Alexander Cumming, majd Joseph Brahman tökéletesítette a terveket, a csatornahálózat fejletlensége miatt azonban a vízöblítéses vécé használata továbbra sem lett népszerű. 1840-től terjedt el a Brahman-féle verzió használata, de annak tömeggyártására is 1880-ig várni kellett.

Japánban egészen a második világháborúig kizárólag guggolós illemhelyek léteztek, csak a háborút követően terjedt el az angol vécék használata. A japánok azonban mára ezt is tökélyre fejlesztették: többfunkciós „szupertoaletteket” alkottak, amiket mindenféle luxusfunkcióval szereltek fel – a bidéként is használható, melegítős ülőkével ellátott típusok ma már alapdarabnak számítanak.

Az angol WC elterjedése korábban nem ismert kényelmet hozott magával, ami sajnos nagy szerepet játszik abban is, hogy az aranyér a huszadik század második felére népbetegséggé vált. Mégis, miért baj, ha szeretünk üldögélni a vécén, és vajon mitől egészségesebb mégis az itthon sokak számára szokatlan, guggolós megoldás?

A válasz a felvett pozitúrában rejlik. A bélzáró rendszer ülőpózban nem tud olyan jól ellazulni és kinyílni, így a széklet gyakran csak erőlködés árán képes távozni. Holott az optimális helyzet elvileg a guggolás lenne. A végbél olyankor ideális pozícióba kerül, szinte teljesen kiegyenesedik – így ebben a pózban erőlködés nélkül végezhetjük a dolgunkat.

Akkor most azonnal cseréljem le a vécét otthon?

Persze nem elvárás, hogy ezért nagy átalakításokba kezdjünk, és szerencsére van egy egyszerű megoldás, amivel megkönnyíthetjük és egészségesebbé tehetjük a vécén töltött perceket. Egyszerűen csak tegyünk sámlit vagy könyveket a lábunk alá, hogy ülő pózban is elemelkedjen a talpunk a talajról! Körülbelül 15-20 centiméter az emelés ideális mértéke. Felsőtestünkkel kicsit előre dőlve máris tökéletes „guggoló” pózt érhetünk el, miközben el sem kellett mozdulnunk a vécéről. A módszer alkalmazása nem csak aranyérrel küzdőknek ajánlott.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

proktis-m-termekcsalad.png

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

          A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr2216397068
süti beállítások módosítása