Munkakörök, amelyek aranyeret okozhatnak

Szponzorált tartalom

2022. február 24. Kontent

shutterstock_1100338658_pr8.jpg

Aranyérbetegsége bárkinek lehet, és bizonyos foglalkozásokat űzők kifejezetten hajlamosak is lehetnek rá! 

Az aranyeresség kialakulásának pontos oka nem ismert, de a szakemberek úgy vélik, hogy elsősorban a végbél alsó részét terhelő fokozott nyomás eredménye lehet. Ezt okozhatja a túlsúly, a szülés közbeni erőlködés, a székrekedés, valamint bizonyos munkakörök is megnövelhetik a betegség kialakulásának kockázatát. A veszélyeztetett csoportba tartoznak például az ülőfoglalkozású irodai dolgozók vagy a gépkocsivezetők, elvégre az aranyérbetegséget a végbélnyílás közelében lévő érpárnával kapcsolatos problémák okozzák, amelyeket az állandó ülés okozta nyomás is előhívhat, illetve súlyosbíthat.

De nemcsak az ülés, hanem a hosszú ideig tartó, pihenés nélküli állás is kockázati tényező, hiszen az álló testhelyzet is nehezítheti az alsó végtagokban a vérkeringést. Emiatt a vendéglátóipari dolgozók, a bolti eladók vagy a fodrászok körében is nagyobb eséllyel alakulhat ki aranyeresség. Ahogy a nagy súlyokat emelők, cipelők is számíthatnak arra, hogy egy nap szembe kell nézniük ezzel a kellemetlen problémával. Elvégre a nehéz, intenzív fizikai tevékenység, mint például a raktárosok és a hordárok munkája megint csak komoly nyomást helyez a végbél ereire.

Mit tehetünk?

Ha ülőmunkát végzel, óránként legalább egyszer állj fel a székből és mozgasd át a tagjaidat vagy sétálj egy kicsit. Ez időt ad a végbélnyílásban lévő erek regenerálódására és arra, hogy az állandó ülés okozta nyomástól egy időre felszabaduljanak, ami csökkenti az aranyér kialakulásának kockázatát. Az is jó ötlet, ha a napközbeni munkaszünetedet felállva és mozgással töltöd ahelyett, hogy a pihenőszobában ücsörögnél.

Használj speciális ülőpárnát!

Egy fánk alakú párna használata az íróasztalnál ülve szintén segíthet az aranyeresség tüneteinek enyhítésében vagy megelőzésében. A közepén lyukas párna tehermentesíti a végbélnyílást, lehetővé téve, hogy kényelmesen ülhess akár hosszabb időn át.

Fogyassz magas rosttartalmú ételeket

A magas rosttartalmú étrend fontos mindenkinek, hiszen így rendszeresebb lesz, egyúttal kevesebb erőlködéssel is jár majd a székletürítés, csökkentve az aranyér kialakulásának kockázatát. A székletürítést soha ne halogasd, mert ha visszatartod az ingert, azzal csak indokolatlan nyomást gyakorolsz az erekre. De az sem szolgálja az egészségedet, ha túl sokáig trónolsz a toaletten.

Mozogj és igyál eleget!

A megfelelő mennyiségű, napi 2,5-3 liternyi folyadék bevitelével elkerülhető a székrekedés és a székeléssel járó erőlködés, ami egyenes út a fájdalmas aranyérhez. Jól teszed, ha rendszeresen sportolsz, és nemcsak az aranyér megelőzése végett, hanem úgy egyáltalán, az általános jó egészségi állapotod érdekében is.

Honnan tudhatom, hogy aranyerem van?

Ha az alábbi tüneteket tapasztalatod, fordulj orvoshoz:

●      viszketés, pirosság, duzzanat a végbélnyílás körül

●      tartós záróizom-összehúzódás, erős székelési ingerek, esetleg váladékozás

●      erős fájdalom, amely néha a gátba és az alhasba is átsugárzik

●      fájdalmas székelés, ami vérzéssel is járhat (friss, piros vér ürülése a széklettel)

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, a viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

proktis-m-termek.png

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr2117619738
süti beállítások módosítása