Felejtsd el az ülőfürdőt, ezeket a házi praktikákat vesd be felfázás ellen

Szponzorált tartalom

2022. október 27. Kontent

shutterstock_358214087_uz5.jpg

Ha szeretnéd elkerülni, hogy a tünetek eldurvuljanak, fontos az első panaszokat komolyan venni és hatékony házi praktikákat, gyógymódokat alkalmazni. Mutatjuk, miket tehetsz, hogy a fertőzést időben megfékezd, és ne kelljen a toaletten szenvedned.

A hólyaghurut – ismertebb nevén felfázás – jócskán meg tudja nehezíteni a női létet, pláne, ha a probléma visszatérő vendég a mindennapjainkban. Azonban, ha hallgatunk a testünk jelzéseire, egyszerű hétköznapi szokásokkal, praktikákkal még az elején megálljt parancsolhatunk az elszaporodó baktériumoknak, amelyek idővel kínzó tüneteket produkálhatnak. Arról, hogy milyen életmódbeli szokásokkal tudod csökkenteni a „felfázás” kockázatát, bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Ha mégis beütött a baj, azaz a jól ismert, de még enyhe tüneteket észleljük magunkon, úgy érezzük, valami alakulóban van odalent, érdemes csatasorba állítani a népi gyógymódokat.

Irány az ülőfürdő?

Amennyiben jót akarsz magadnak, elfelejted ezt a régi és téves jótanácsot, ami még a nagyanyáinktól maradt ránk: bár a meleg vízben ücsörgés jóleshet, sajnos csak belobbanthatja a húgyhólyagodban kezdődő fertőzést. A melegben ugyanis aktívabban szaporodnak azok a baktériumok, amelyek aztán a kínzó, csípő érzést okozó gyulladást generálják.

Milyen tünetekre figyeljünk?

  • indokolatlanul sokat kell járnunk pisilni
  • ég, fáj az alhasunk
  • vizeletürítés után csípő érzés van a húgycsövünkben

Ha tehát egy kicsit is úgy érzed, hogy megérkeztek a felfázás tünetei, jobban teszed, ha inkább elkezdesz sok-sok folyadékot inni, ez ugyanis segít szépen átmosni a húgycsövet és a húgyhólyagot, így a baktériumok nem tudnak megtapadni, majd viharos gyorsasággal elszaporodni. Amennyiben nem iszunk ilyenkor elég folyadékot, vagy visszatartjuk a pisilést, csak ártunk magunknak, hiszen a pangó vizeletben rendkívül gyorsan szaporodnak a kórokozók, fokozódik a gyulladás, így történhet meg, hogy akár pár óra leforgása alatt kínzó tüneteket tapasztalunk. Megelőzésként hasznos lehet, ha napi 3 liter tiszta vizet, gyümölcslevet, gyógyteát fogyasztasz, kerüld azonban a cukros, szénsavas, alkoholos és koffeines italokat.

A folyadékmennyiség fontosságát tanulmányok is igazolják. Egy 2019-es amerikai kutatás során idősotthonok lakóit vizsgálták, és ivási ütemtervet adtak a résztvevőknek, hogy növeljék a folyadékbevitelüket. A „menetrend” betartása 56%-kal csökkentette az antibiotikumot igénylő húgyúti fertőzések számát, vagyis a kutatók megállapították, hogy a folyadékbevitel növelése csökkenti a fertőzések gyakoriságát.

Tipp: Ahhoz, hogy hidratált maradj és fedezd a folyadékszükségletedet, a legjobb, ha egész nap vizet iszol, és nem csak akkor, amikor szomjas vagy.

Gyógyteák, amelyek hasznosak lehetnek:

Orvosi medveszőlőlevélből készült főzet

Ugyan teaként keserű az íze, de antimikrobiális hatása miatt az egyik legismertebb húgyúti fertőtlenítő, amely beválik a hólyaghurutok 80%-át okozó E. coli ellen. Ezen kívül gyulladáscsökkentő, a baktériumok megtapadását gátló és enyhe vizelethajtó hatással is rendelkezik.

Kamillatea

A kamilla, más nevén orvosi székfű a népi gyógyászat fenegyereke. Virágzatának kivonata gyulladáscsökkentő hatású. Hatóanyagai egyszerre rendelkeznek baktérium-, gomba- és vírusellenes hatással. Illóolajait belélegezve vagy szájon át, teaként fogyasztva is hasznos, továbbá a gyulladt bőrfelszín és a nyálkahártyák lemosására is lehet alkalmazni.

Áfonyalé a megelőzésre

A cukrozatlan áfonyalé fogyasztása a húgyúti fertőzések másik természetes gyógymódja. Az áfonyában található hasznos anyagok megakadályozzák a baktériumok megtapadását a húgyutakban. Bár a tanulmányok eredményei nem egybehangzóak, az köztudott, hogy az áfonyalé segíthet csökkenteni a húgyúti fertőzések kockázatát. Az, hogy valóban működik-e az aktív húgyúti fertőzés kezelésében, kevésbé egyértelmű, ezért mi is inkább megelőzésre ajánljuk.

Ne feledd, hogy ennek a házi gyógymódnak az esetleges előnyei csak a cukormentes, natúr áfonyalére vonatkoznak, nem pedig az édesített fajtákra!

Immunerősítésre fel!

Ha már a megelőzésről beszélünk, fontos, hogy gondoskodjunk az immunrendszerünk megerősítéséről, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani C-vitamint nagy mennyiségben tartalmazó gyümölcsöket, például citrusféléket, zöldségekből pedig az édes piros paprika, a petrezselyem, a brokkoli vagy a karfiol is jó választás lehet. A C-vitamin antioxidáns és immunerősítő hatású, ezért érdemes gondoskodni a napi beviteléről, akár étrendkiegészítő formájában.

Ne feledkezz meg a probiotikumokról!

A jótékony baktériumok, az úgynevezett probiotikumok segíthetnek a húgyutak egészségének megőrzésében. Ilyenek a Lactobacillusok, amelyeket bizonyos alapanyagok erjesztésével állítanak elő. Egyebek között ilyenek:

  • a joghurtok,
  • a kefir,
  • egyes sajttípusok
  • és a savanyú káposzta.

Ha a tüneteid súlyosabbá válnak, esetleg vér van a vizeletedben, vagy fáj a hátad, ideje orvoshoz fordulni. Néha az antibiotikumok alkalmazása nem kerülhető el, és mindenképp meg kell előzni, hogy a fertőzés felfelé, a vesékre terjedjen.

Hirdetés

Az Urzinol tabletta a húgyutak betegségeire évszázadok óta bevált gyógynövény, a medveszőlő levelének kivonatát tartalmazza. Az Urzinol hasznos segítség az egyszerű hólyaghurut korai tüneteinek – sürgető vizelési inger, illetve égő érzéssel járó hólyagürítés – enyhítésében. Mindez a medveszőlőlevélben található növényi összetevők igazolt antibakteriális, valamint gyulladáscsökkentő és enyhe vízhajtó hatásának köszönhető.urnizol_fokep-removebg-preview.png

Medveszőlőlevélkivonat-tartalmú, vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer

        HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr1017962306
süti beállítások módosítása