4 gyakori tünete a perimenopauzának, amiről sok nő túl későn hall

Szponzorált tartalom

2026. július 7. Kontent

rf1_2.jpg

Nem csak hőhullám lehet: sokan először alvászavart, szétszórtságot vagy megmagyarázhatatlan ingerlékenységet tapasztalnak. A perimenopauza alatt a hormonális változások az egész szervezetre hatnak – és gyakran teljesen másként jelentkeznek, mint ahogy azt elképzelnénk.

„Azt hittem, kiégtem.”
 „Biztos túl sokat dolgozom.”
 „Lehet, hogy valami komoly baj van az agyammal…”

Sok nő így magyarázza azokat a furcsa tüneteket, amik a negyvenes évei közepén-végén jelentkeznek. Sokszor azonban nem hangulatzavar, depresszió vagy kiégés, és nem is memóriazavar áll a háttérben – hanem a perimenopauza, vagyis a menopauzát megelőző hormonális átmeneti időszak kezdődött el.

Ahogy azt már a korábbi cikkeinkben is megírtuk, a perimenopauza akár 8–10 évig is tarthat, és nem egyik napról a másikra kezdődik. Az ösztrogén- és progeszteronszint ingadozni kezd, ami az egész szervezet működésére hatással van. A tünetek pedig sokszor jóval korábban jelentkeznek, mint az utolsó menstruáció.

1. „Eddig órát lehetett igazítani a ciklusomhoz” – amikor a menstruáció megváltozik

A perimenopauza egyik legelső és leggyakoribb jele a menstruációs ciklus megváltozása. Ez azonban nem feltétlenül azt jelenti, hogy valakinek azonnal kimarad a menstruációja. Van, akinél rövidebb lesz a ciklus. Másnál épp hosszabb. Előfordulhat erősebb vérzés, pecsételés vagy akár hónapokig tartó szabálytalanság is.

A 46 éves Andrea például először arra figyelt fel, hogy kéthetente menstruál. „Azt hittem, valami nőgyógyászati problémám van. Nagyon megijedtem, és el is mentem az orvosomhoz, ekkor tudtam meg, hogy én is a perimenopauzába léptem.”

A hormontermelés ilyenkor kiszámíthatatlanabbá válik: nem minden ciklusban történik szabályos ovuláció, emiatt a vérzés mintázata is megváltozik.

Andrea nagyon jól tette, hogy orvoshoz fordult, mert azt fontos tudni, hogy az újonnan jelentkező, nagyon erős vagy szokatlan vérzést mindig érdemes nőgyógyásszal kivizsgáltatni, mert más ok – például mióma, méhnyálkahártya-elváltozás vagy akár daganatos elváltozás – is állhat a háttérben.

2. Az első tünet sokszor nem a hőhullám, hanem az alvászavar

A menopauzáról sokaknak az izzadás és a hőhullám jut eszébe, pedig rengeteg nő először az alvásminőség romlását tapasztalja meg, és az előbbi két tünet sem feltétlenül törvényszerű.

„Hajnali háromkor kipattant a szemem, és utána órákig csak forgolódtam” – meséli a 49 éves Katalin. „Reggelre teljesen kimerült voltam, és egyre ingerlékenyebb lettem.”

Az ösztrogén és a progeszteron nemcsak a menstruációs ciklust szabályozza, hanem az alvásra is hatással van. A hormonális ingadozások miatt gyakoribbá válhat az éjszakai ébredés, a felszínes alvás vagy az álmatlanság.

Az alváshiány pedig gyorsan tovább gyűrűzik a mindennapokba:

  • romlik a koncentráció,

  • csökken a stressztűrő képesség,

  • fokozódhat a szorongás,

  • nő a nappali fáradtság

  • és még az anyagcserére is hatással lehet.

Sokan ilyenkor még nem is sejtik, hogy a háttérben hormonális átmenet állhat.

3. „Régen nem borultam ki ennyire” – hangulatingadozás és ingerlékenység

A perimenopauza nemcsak testi, hanem lelki szinten is megterhelő lehet. Az intenzív hormonális változások miatt sok nő érzékenyebbé, ingerlékenyebbé vagy szorongóbbá válik.

A 44 éves Eszter például azt vette észre, hogy apróságokon sírni kezd. „Korábban nagyon stabil voltam lelkileg. Aztán egyik pillanatban dühös lettem, a másikban meg teljesen kimerült.”

Az ösztrogén hatással van az agy szerotonin- és dopaminrendszerére is, vagyis arra a finom egyensúlyra, ami a hangulat szabályozásában fontos szerepet játszik.

A tünetek között szerepelhet:

  • fokozott ingerlékenység,

  • belső feszültség,

  • szorongás,

  • motivációvesztés,

  • sírósság,

  • csökkent terhelhetőség.

Ez különösen nehéz lehet azoknak a nőknek, akik egyszerre próbálnak helytállni munkában, családban, idősödő szülők vagy a gyerekek mellett.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a perimenopauza nem „hiszti” és nem gyengeség. A hormonális változások valós, biológiai hatással vannak az idegrendszer működésére.

4. Brain fog – amikor az ember úgy érzi, „nem működik az agya”

Talán az egyik legijesztőbb tünet a brain fog, vagyis az úgynevezett „agyi köd”.

Sokan arról számolnak be, hogy:

  • nehezebben találnak szavakat,

  • elfelejtenek dolgokat,

  • szétszórtabbak,

  • nehezebben koncentrálnak

  • vagy egyszerűen úgy érzik, „nem pörög úgy az agyuk”, mint korábban.

„Meeting közben elfelejtettem egy kolléga nevét, akivel évek óta együtt dolgozom” – mondja Judit. „Nagyon megijedtem.”

Kiderült, hogy háttérben itt is a hormonális változások állnak, pontosabban ő is a perimenopauzába lépett. Az ösztrogén ugyanis az agyműködésre, a memóriára és a koncentrációra is hatással van. A szakemberek szerint a brain fog önmagában nem jelent demenciát, de rendkívül frusztráló lehet, különösen aktív, dolgozó nők számára.

Az alváshiány, a stressz és a fokozott mentális terhelés tovább erősítheti a tüneteket, ezért elengedhetetlen a komplex megközelítés. Ebben az időszakban még fontosabbá válik a megfelelő alvás, a rendszeres mozgás, a stresszkezelés, a kiegyensúlyozott étrend és szükség esetén az orvosi segítség.

Nem kell „csendben kibírni”

A perimenopauza természetes életszakasz, mégis sok nő magányosan, információ nélkül próbál eligazodni benne. Pedig ma már egyre több szakember hangsúlyozza: nem kell belenyugodni a teljes kimerülésbe vagy az életminőség romlásába. A tünetek kezelhetők, enyhíthetők – az első lépés pedig gyakran az, hogy felismerjük: nem „megőrülünk”, hanem egy intenzív hormonális átmeneten megyünk keresztül.

Hirdetés

A változókor első tünetei már a negyvenes életévektől kezdődően megmutatkoznak. A tünetek enyhítésére és a mindennapok megkönnyítésére alkalmas a hormonmentes Remifemin Plus filmtabletta. A Remifemin Plus igazoltan hatásos és biztonságos növényi gyógyszer, nem tartalmaz ösztrogént, illetve fitoösztrogéneket sem. A Remifemin Plus a változókorral járó testi-lelki tünetek enyhítésére ajánlott, patikában kapható gyógyszer, amely két összetevő, a magas koncentrációjú, speciális poloskavész- (Cimicifuga racemosa-) kivonat, valamint orbáncfűkivonat kombinációját tartalmazza.

rf-1500x840.jpg

Vény nélkül kapható gyógyszer

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr8719130295
süti beállítások módosítása