Miért fontos, hogy jól fújjunk orrot?

Szponzorált tartalom

2020. március 26. Kontent

Gyermekkorban az orrfújás megtanulása nem jön magától: nekünk, szülőknek kell rávezetni a kicsiket a helyes technikára. Az elsajátítás időszakának nem kell feltétlen nyűglődéssel telnie, néhány játékos trükkel még vicces, közös programot is kovácsolhatunk belőle. Mutatjuk, hogyan!
orrfujas.jpg

Ez most nagyon pörög

Ki ne emlékezne gyerekkorából a nem túl kellemes helyzetre, amikor valamelyik szülőnk zsebkendőt tartva az orrunk előtt azzal biztat minket, hogy fújjuk erősebben az orrunkat. Ennél hasznosabb, és a gyerekben sem alakít ki görcsöket, ha játékos módon tálaljuk az új, megtanulandó feladatot. 

Könnyebb, ha lépésről lépésre haladunk: a szintekre bontás segíteni fog a gyereknek megérteni a folyamatot. Először mutassuk meg, hol az orrunk, mire való, majd tanítsuk meg a kicsinek, hogyan fújja ki az orrán át a levegőt. Például fújjunk el közösen buborékokat a kádban úgy, hogy az orrunkon át fújjuk ki a levegőt. Ezt a játékot szinte minden gyerek élvezi, és közben megtanulja az orrát használni (tollpihével is játszhatjuk egy asztal fölött). Egy másik népszerű megoldás, hogy egy szűkebb pohár szájára pingponglabdát teszünk, amit csukott szájjal, kizárólag az orron át kifújt levegő segítségével szabad kipöccenteni a helyéről.

De miért fontos, hogy minél hamarabb jól menjen a nózifújás?

Megfázás esetén a gyerekek orrában felgyűlik a váladék, amit ha nem távolítunk el rendszeresen és rendesen, nem fognak az orrukon keresztül levegőt kapni, ez pedig igen csak rányomja a bélyegét a család egész napjára/éjszakájára, elvégre ez bizony a szülő számára is megpróbáltatásokkal jár. Ráadásul az orrban pangó váladék arc- vagy homloküreg-gyulladást is eredményezhet.   

Amikor az orrfújás sem segít

Azzal is számolni kell, hogy náthás időszakban hiába tud már a gyerek orrot fújni, ha egyszer az orrváladéka túlságosan besűrűsödött. Ilyen esetben még óvodás korban is kedvelt alternatíva a porszívóra csatlakoztatott orrszívó használata, ám jó tudni, hogy az hosszú távon akár árthat is, hiszen irritálhatja a gyerek orrnyálkahártyáját, ami tovább serkentheti az orrváladék képződését. 

Érdemes ilyenkor „gyerekbarát” orrspray-t bevetni, amely fellazítja az orrváladékot. Jól jöhet egy szintetikus összevetőktől mentes, tengervizes orrspray, amely segíti a váladék ürítését. 

A nátha, a bedugult orr a csecsemőket sem kerüli el

Sőt, számukra fokozott veszélyt jelentenek a környezetünkben szinte mindenütt megtalálható kórokozók, különösen az őszi-téli időszakban támadó náthavírusok.

Ha kisbabánk már elkapta a betegséget, különösen fontos a pici orrának tisztítása, hiszen az újszülöttek, csecsemők nem a szájukon, hanem az orrukon át lélegeznek, ezért az eldugult nózi nagyon meg tudja keseríteni gyermekünk életét. Nyűgös lesz, hiszen orrlégzés híján nem tud rendesen szopni, sem cumisüvegből enni, ez pedig a szülőket is  nehéz helyzetbe hozza. Inkább előzzük meg: használjuk rendszeresen az orrszívót, és alkalmazzunk bababarát orrsprayt.

Figyeljünk a higiéniára!

A helyes orrfújás mellett elengedhetetlen a megfelelő higiénia – különösen náthás időszakban –, vagyis mossunk rendszeresen kezet, és ugyanezt követeljük meg a hozzánk érkező vendégektől, sőt, a velünk élő családtagoktól is! 

Még több tanács a helyes orrfújás elsajátításához ebben a videóban:

Hirdetés

Bedugult orr, vagy szénanáthás panaszok esetében segíthet a tengeri sós oldatot és ectoint tartalmazó Reventil orrspray, amely tartósítószermentes és nem kell számolni függőség kialakulásával. A benne található Ectoin® fő jellemzője, hogy a gyulladás enyhítése mellett segíti a károsodott nyálkahártya regenerálódását és védi a kiszáradástól. Vagyis a közönséges nátha és az allergiás tünetek, mint az orrdugulás, orrfolyás, tüsszögés enyhítésére is hasznos lehet. 

webp_net-resizeimage_2.png

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Ez is érdekelhet

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr4415505008
süti beállítások módosítása