Rossz szokások, amelyek taccsra vágják az alvásodat – és téged is!

Szponzorált tartalom

2021. augusztus 25. Kontent

sf_7_gyt.jpgA napi rutinunk nagyon is befolyásolja az éjszakai pihenést. Ha sokat forgolódsz éjszakánként, lehet, hogy érdemes lenne változtatnod néhány szokásodon.

Ahogy azt már a korábbi posztjainkban is megírtuk, a jó, minőségi alvás elengedhetetlen a kiegyensúlyozott és egészséges élethez.

Ugyanis nagy tévedés az alvással kapcsolatban, hogy ha ma kevesebbet alszunk, és majd holnap többet fogunk, akkor bepótoljuk azt, ami hiányzott. A rossz hír az, hogy a nem alvással töltött órákat nem lehet egyik napról a másikra behozni, ráadásul a bioritmusunkat is megzavarjuk vele, és mindezeknek nagy ára van. Ilyenkor leszünk napközben levertek, folyamatosan fáradtak, este pedig újból jöhet az álmatlanság. Ahhoz, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba, nem árt tudnunk, mik azok a napi rutinok, szokások, amelyek negatív hatással lehetnek a nyugodt pihenésünkre.

Kevés sport

Szinte minden témakörünkben előkerül a rendszeres mozgás fontossága, ami elengedhetetlen a szervezet jó működéséhez, ahogyan a hosszú, egészséges életnek is az egyik záloga. A sport ráadásul jobb minőségű alvást is eredményez, bár az nem mindegy, hogy mikor és milyen intenzitású mozgást végzünk. Érdemes az aktív sportot reggelre vagy délutánra időzíteni, ugyanis a mozgás megemeli a testhőmérsékletünket, az alváshoz viszont annak éppen hogy csökkennie kellene. Este tehát végezzünk már inkább csak lazító, nyújtó mozgásokat, például ilyeneket:

Kütyük kitiltva!

A modern ember egyik legrosszabb tulajdonsága, hogy a telefonjával fekszik és azzal is ébred. Az elektromos kütyükön való böngészés azonban kifejezetten rosszat tesz a pihenésünknek, a képernyő kék fénye ugyanis megzavarja a belső ritmusunkat, megnehezítve az elalvást. A legjobb, ha lefekvés előtt egy órával már letesszük a telefont, kikapcsoljuk a laptopot, és legfeljebb könyvet olvasgatunk.

Esti nassolás, kései vacsora?

Az étkezésünk is okozhat nyugtalan éjszakát: egyáltalán nem mindegy, hogy mit és mennyit eszünk az esti lepihenés előtt. Az egészséges táplálkozás segíthet a kiegyensúlyozottabb alvásban, és persze az sem mindegy, hogy mikor étkezünk. A késő este elfogyasztott zsíros és fűszeres ételek, vagy a túlevés megterhelik az emésztőrendszerünket, ez pedig nehezítheti az elalvást. Ezért fontos, hogy az utolsó étkezésünk legalább két órával lefekvés előtt történjen meg.

Túl sok stressz

A tartós, kezeletlen stressz az egyik legkomolyabb rizikófaktora a kimerültségnek és számos betegségnek. A kezdeti tünetek között szerepel a fejfájás, az izomgörcs, a rossz hangulat, az alvászavar. Amennyiben hasonló panaszokat tapasztalsz, fordulj szakemberhez, hiszen mielőbb megoldást kell találni a problémádra, mielőtt az elmélyül.

Szundi üzemmód

Sokan használják a telefonjukon a késleltetett ébresztést, ám hiába alszunk még egy negyedórát vagy csak tíz percet, a félbeszakított alvás soha nem lesz kellően pihentető. Ráadásul amint visszaalszunk, a testünk felkészül egy újabb alvási periódusra, amit nem lesz ideje befejezni, emiatt pedig egész nap fáradtak leszünk.

Esti iszogatás

Többen azt gondolják, hogy az alkohol segít az elalvásban, de ez hibás teória, hiszen éppen hogy megzavarja az alvásfázisokat, így nem tudjuk magunkat kellőképpen kipihenni.

Hirdetés

Feszültség? Alvászavar? – Sedacur forte

A Sedacur forte a valeriána, komló és citromfű kivonatát tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer, amely napközben oldja a feszültséget, éjjel pedig altat. Klinikailag igazolt hatású. Nappal nem álmosít, nincs negatív hatással az autóvezetésre és nem befolyásolja a koncentrációt sem. Már nagyobb, 60 szemes kiszerelésben is elérhető.

sedacur-doboz-60x-1024x1024_1.png

Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr2616667988
süti beállítások módosítása