Női hiszti vagy mégis valósak azok a nehéz napok?

Szponzorált tartalom

2020. május 6. Kontent

Még ma is jellemző, hogy női hisztiként, illetve túlérzékenységként kezelik a menstruációt megelőző néhány napban jelentkező tüneteket, pedig tudományos bizonyíték van rá, hogy sok nő minden hónapban valóban megszenvedi azt a bizonyos 7-10 napot.
n-menstruation-628x314.jpg
Líviának például olyan fejfájása és alhasi fájdalmai szoktak lenni menstruáció előtt, hogy sokszor a munkáját sem tudja elvégezni.

Szerencsés vagyok, mert saját vállalkozásom van, de korábban voltak problémáim emiatt a munkahelyemen. A volt főnököm azt állította, hogy csak eltúlzom a ’havi bajomat’ 

– meséli a harmincas éveiben járó nő.

Katalinnak viszont a heves görcsök mellett jócskán kijut a durva hangulatingadozásokból is, mielőtt megjönne a menzesze. 

Rettentően érzékeny vagyok ilyenkor, szinte minden ok nélkül elsírom magam, semmihez nincs türelmem. Még nekem is nehéz ilyenkor magamat kibírnom

- meséli fanyar mosollyal, hozzátéve, hogy csak a szűkebb környezete tud a PMDD-jéről, amely a PMS-nek, azaz a menstruációt megelőzően jelentkező tünetegyüttesnek a ritkább, de súlyos formája, olyan erős tünetekkel, amelyek teljesen felborítják egy nő napi rutinját. Kutatások szerint a rendellenességért egy molekuláris szintű eltérés felel, vagyis a PMS nem női szeszély, sem gyengeség, vagy rossz táplálkozási szokások eredménye.

De mi is pontosan a PMS?

A PMS, azaz a PreMenstruális Szindróma azoknak a tüneteknek a gyűjtőneve, melyek jellemzően a menstruációt megelőzően 7-10 nappal, vagyis a tüszőrepedés és a menzesz közötti időben jelentkeznek. Ezek az intenzív testi és lelki tünetek sokfélék lehetnek, és negatívan befolyásolhatják a hétköznapokat, a mindennapi tevékenységet, de még a társas kapcsolatainkat is.

Hogy a PMS mi mindenre lehet hatással a nők életében, jól mutatja, hogy rengeteg, mintegy 150 féle tünetét különböztetjük meg. Ezek három csoportba sorolhatók: testi tünetek (ilyen a fejfájás, alhasi görcsök, általános problémák), pszichés tünetek (labilis hangulat, ingerlékenység, sírósság), illetve az egyéb tünetek, úgy mint a csökkent motiváció, visszahúzódás, gyengült koncentráció, farkasétvágy, “kívánósság”, alvászavarok.

A tünetek korosztályonként változhatnak, a fiatal nők például gyakrabban szenvednek alhasi panaszoktól, bőrproblémáktól, míg az idősebbeket főleg a fáradtság és a súlygyarapodás sújtja. 

De mi okozza?

A PMS bizonyosan nem egyetlen kórokra vezethető vissza. 

Kialakulásának hátterében hormonális, genetikai, táplálkozási és viselkedési tényezők húzódhatnak. Ugyanakkor kiváltó tényező lehet a szervezet vízháztartásának zavara, a mozgásszegény életmód vagy a túl sok stressz is. Mivel nem lehet egyetlen okra visszavezetni, egyelőre még nincs egységes terápia, ami minden érintettnél garantáltan megszüntetné a tüneteket. Abban viszont egyetértenek a szakemberek, hogy fontos az egészséges életmód és a minél kevesebb stressz.

Hirdetés

Rendszertelen a menzeszed? Van, hogy erős vérzésed van, fájdalmas görcsök kínoznak? Megesik, hogy két vérzés között is pecsétel? Tegyél ellene, és könnyíts a terheiden! A Premens tabletta koncentráltan tartalmazza a barátcserje jótékony hatóanyagait. A növény termését már az ókorban is használták a „női bajok” kezelésére. A Premens tabletta hormonmentes alternatíva a PMS enyhítésére és a cikluszavarok rendezésére.
webp_net-resizeimage-3.png

Vény nélkül kapható barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr1415638450