Libidógyilkos a karantén?

Szponzorált tartalom

2020. május 27. Kontent

Az összezártság lehet jó hatással a libidóra, de a járványhelyzet, és a nagy stressz nem feltétlen korbácsolja fel a vágyakat.

shutterstock_1597955776_2.jpg

Mindenki azt akarja. Vagy mégsem?

Minden ember máshogy reagál helyzetekre, így van ez a karanténban a szexszel is. Van, aki jobban kívánja, és így oldja a stresszt, míg mások szinte lefagytak az új helyzettől, és a sok változástól inkább lecsökkent a libidójuk.

Az egzisztenciális bizonytalanság, a tervezhetőség elvesztése, a betegségtől való félelem, vagy a szeretteink iránti aggódás miatt sokaknak nagyon is érthető módon elment a szextől a kedve. Ráadásul most egy sor gyakorlati problémával is meg kellett küzdenünk. A szülőknek például extra kihívást jelent a gyerekek otthoni tanítása, és amúgy iszonyú megterhelő, hogy 0-24-ben odahaza vannak a lurkók. Mindemellett meg kell oldani a munkát, és kezelni kell az összezártsággal járó feszültséget is. Így aztán érthető, ha sokan nem igazán vágynak a lepedőakrobatikára. 

Akik pedig egyedül élnek, jórészt csak magukra számíthatnak az örömszerzés terén, hiszen a COVID-19 emberről emberre terjed: a köhögés, tüsszentés útján távozó, a levegőben terjedő váladékok is elegendőek az átvitelhez, így természetesen a csókolózás is kockázatos ezekben az időkben. Ráadásul a fertőzés nemcsak nyál útján terjedhet: bár hüvelyi váladékból és ondóból még nem, székletből már kimutatták a kórokozót a tudósok. 

A férfiak kívánósabbak lettek

Az biztos, hogy a férfiak kívánósabbak lettek az elmúlt hetekben, a Men's Health magazin megkérdezett egy szexszakértőt a jelenségről, és Dr. Justin Lehmiller, az amerikai Kinsley Intézet kutatója szerint a nagyobb vágy természetes, és több oka is lehet.  Az egyik a félelem: bizonyított tény ugyanis, hogy ez ösztönösen szexuális vágyat ébreszt az emberekben. Aztán ott van az összezártság: a négy fal között rengeteg idő, hely és lehetőség adódhat a szexre. 

Ugyanakkor a szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogyha valakinek állandó szexuális partnere van, és emellett nincs semmilyen tünete, a szex kifejezetten hasznos lehet ebben a stresszes időszakban, mert remek lehetőség a szórakozásra, akárcsak a kapcsolat elmélyítésére vagy a szexuális élet felfrissítésére. Az összezártság még javíthat is a párok szexuális életén, jobban felfedezhetik egymást. Sőt, akár a gyermekáldásra is jótékony hatású lehet ez a helyzet. 

Új lehetőségek a szexben

Ezekben az időkben ki lehet próbálni különböző szexjátékokat, szerepjátékokat, illetve segítségül lehet hívni a különféle síkosítókat is, amelyekkel még intenzívebb lehet az élvezet. A hidratáló hüvelykúpok, krémek pedig nagy segítséget nyújthatnak azoknak a nőknek, akik hüvelyszárazsággal küzdenek.

Egy korábbi posztunkban már részleteztük, hogy a hüvelyszárazság komoly szexgyilkos tényező lehet, és nemcsak a változókorban ütheti fel a fejét, hanem bizony fiatalabb korban is jelentkezhet. De nem kell megijedni, a fájdalmat elfogadni pedig kifejezetten tilos, hiszen már sokféle megoldás létezik ellene. Ha rendszeresen jelentkezik, mindenképp keressük fel az orvosunkat és kérjük a segítségét. A kezeletlen hüvelyszárazság ugyanis tönkreteheti az önbecsülésünket, a szexuális életünket, és bizony komolyabb szövődményekkel is járhat, a növekvő fájdalomról nem is beszélve. 

Hirdetés

Nem jó, ha fáj a szex!

A hüvelyszárazság bármely életkorban előfordulhat, mégis, az ösztrogénszint természetes csökkenésével járó változókorban a leggyakoribb. De előfordulhat fiatalabb korban, szülés után, szoptatás alatt, bizonyos betegségek és gyógyszerek hatására is. A Cikatridina hüvelykúp segítséget jelenthet a panaszok enyhítésében, mivel előnyös összetételénél fogva helyreállítja a hüvely nedvességtartalmát, erősíti a szövetek szerkezetét és tápanyagellátását, serkenti a szöveti regenerációs folyamatokat.

Cikatridina hüvelykúp hormonmentes, így azok is használhatják, akik számára a hormontartalmú szerek használata nem javasolt. A készítmény segít a különböző okokból kialakuló hüvelyszárazság tüneteinek enyhítésében. 

webp_net-resizeimage-4.png

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr2515712598
süti beállítások módosítása