A fiatalok szexuális életét is tönkrevághatja a prosztatagyulladás

Szponzorált tartalom

2020. szeptember 8. Kontent

Általános tévhit, hogy főleg az idősebbeknek érdemes orvoshoz járniuk, a prevenció ugyanis minden korosztályban egyformán fontos, elvégre a legtöbb kórkép a fiatalabbak körében is előfordulhat.  Így van ez a prosztatagyulladással is, ami ráadásul ugyancsak tönkreteheti a szexuálisan aktív éveket.
shutterstock_430385620.jpg

Sajnos sok férfi még ma is csak akkor tudja meg, hol helyezkedik el a prosztatája, és hogy mi is a funkciója, amikor a tünetek miatt orvoshoz fordul.  Pedig a húgyhólyag alatt található kerekded, gesztenye nagyságú dülmirigy igen fontos szerepet játszik az optimális vizeletürítésben, valamint a szexuális funkciók működésében – ejakuláció és erekció –, így különösen fontos, hogy már fiatalabb korban is odafigyeljünk rá.  

A tévhitekkel ellentétben a prosztatagyulladás okozta problémák nem csak az idősebb generációt érinthetik, sőt, általában a szexuálisan legaktívabb életszakaszban jelentkeznek. A leginkább veszélyeztetettek az 50 alatti férfiak – 60 éves kor után viszont látványosan csökken az esetek száma. Sőt, már a serdülőkor után bárkinél, bármikor kialakulhat prosztatagyulladás: egy kutatás szerint a kamasz fiúk majdnem 10 százaléka szenved ebben a fájdalmas betegségben, vagyis a fiatalok körében közel olyan gyakran fordul elő, mint az idősebb férfiaknál.

Mi történik ilyenkor?

A prosztata körülöleli a húgyhólyagból kivezető húgycsövet, és ha a prosztataállomány akut vagy krónikus gyulladás következtében megnagyobbodik, akkor a húgycső ezen szakasza összenyomódik, ami többek között vizelési panaszokat eredményez. De a panaszok széles skálán mozoghatnak: gyakori, hogy a férfiak a prosztata környékén, a péniszben, a herékben, a lágyékhajlatban és az alhasban éreznek fájdalmat, tapasztalnak kellemetlen lüktetést. Az intimzóna idegei hiperérzékennyé válnak, így a vizelés, a szexuális aktus vagy akár az ülés is fájdalmassá válik.

A prosztatagyulladás kezelése összetett feladat: nem csupán gyulladáscsökkentők és fájdalomcsillapítók képezik a terápia részét, hanem alapvető életmód-tippeket is érdemes megfogadni a prosztata egészséges működésének visszaállítására.

Együk magunkat egészségesebbre!

Rengeteget tehetünk az egészségünkért, ha odafigyelünk a megelőzésre, vagyis megpróbálunk a lehető legegészségesebben élni. A sok zöldség, gyümölcs fogyasztása egyébként is fontos a szervezet megfelelő működéséhez, ráadásul a prosztatát is óvja. Nagyon jót tesznek a zöld színű zöldségek, ahogy a paradicsom is rendkívül hasznos, ez ugyanis likopint tartalmaz, amely csökkentheti a prosztatarák kockázatát. Hasznos lehet még a cink, az Omega3, és a növényi zsírok fogyasztása is. Általános jó tanács minden egészségprobléma elkerülésére a sok mozgás, a dohányzás elhagyása, és a mérsékelt alkoholfogyasztás.
Apropó mozgás! A kerékpározás az egyik legjobb sporttevékenység a test számára, ugyanakkor a férfiak figyeljenek oda a megfelelő nyereg kiválasztására, mert könnyen visszafelé sülhet el a dolog: a hosszabb bringázás hozzájárulhat a prosztatagyulladás kialakulásához.

Nem kötelező, de fontos a szűrés!

Jelenleg a világon nincs olyan ország, ahol kötelező lenne a prosztataszűrés, ugyanakkor a szakemberek szerint minden 50 év feletti férfinak évente egyszer ajánlott lenne felkeresnie urológus szakorvosát. A prosztata vizsgálata csak néhány percet vesz igénybe, igaz, nem a legkellemesebb időtöltés, de a korai felismerés akár életmentő is lehet.

Hirdetés

A Proxelan végbélkúp gyógynövénytartalma révén hozzájárul a prosztatagyulladás okozta kellemetlen tünetek enyhítéséhez, hiszen ott hat, ahol a fájdalom forrása van. A kúp jótékony összetevői a végbél környéki vénákon keresztül a prosztata közelébe jutnak.

A készítményben lévő hialuronsav, valamint a növényi összetevők – a tökmag, ázsiai gázló, tömjénfaolaj-kivonat, szalmagyopár és ausztrál teafa – nyugtatnak és ápolnak a panaszok jelentkezésének helyén. Felhelyezése fájdalommentes.
proxelan-packshot_-webrepng-1024x696.png

A Proxelan végbélkúp recept nélkül kapható a gyógyszertárban.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr4916183498