A struccpolitika a női problémáknál sem használ

Szponzorált tartalom

2021. május 5. Kontent

ck_1.jpgLehet, hogy nem a legkellemesebb róla beszélni, ugyanakkor a struccpolitika csak súlyosbíthatja a hüvelyszárazság panaszait, és később akár szövődmények is kialakulhatnak a halogatás miatt. Lépj túl a régi berögződéseken, és tájékozódj erről a viszonylag könnyen kezelhető egészségügyi problémáról!

A krónikus hüvelyszárazság fiatalabb és idősebb korban is bekövetkezhet, és bár utóbbi a gyakoribb, egyes tényezők hatására még a menopauzát megelőzően is jelentkezhet egy nő életében. Bármely életkorban is szembesülünk a problémával, egyformán fájdalmas és kellemetlen panaszokkal jár. Mindemellett negatív hatással lehet a magánéletünkre is, hiszen a szexuális izgalom hatására sem nedvesedik be rendesen a vagina, ez pedig fájdalmassá teheti az aktust, és nemcsak a nő, hanem a partnere számára is.

Talán azért is annyira tabusított ez a téma, mert úgy tűnhet, mintha nem működne valami a nőnél – már ami a szexualitást illeti –, holott a tünetek egészen máshonnét fakadnak. Gyakori panaszról van szó, hiszen a hüvelyszárazság a menopauzában minden második nőt érintő probléma, bár sajnálatos módon csupán minden negyedik-ötödik érintett hajlandó kezelni ezt a tünetegyüttest. A hormonhiányos időszakban a hüvelyváladék képződése, valamint a libidó is csökken, amit tovább tetézhet a fájdalmas együttléttől való félelem. A szexuális aktus ellehetetlenülése próbára teszi a párkapcsolatot, főleg akkor, ha nem beszélünk róla, és nem kérünk segítséget. Idővel nemcsak közösüléskor, hanem a mindennapokban is kellemetlenséget okozhat az intim területeken tapasztalható állandó feszülő-viszkető érzés.

A struccpolitika ezúttal sem segít, és még szövődményekkel is számolhatunk, ha nem kezeljük a hüvelyszárazságot!

Az egyik következmény lehet, hogy megváltozik a hüvely savas kémhatása, ami kedvez a különféle kórokozók elszaporodásának, így megnő a hüvelyi fertőzések kialakulásának esélye. Hasonló a helyzet a húgyúti fertőzésekkel is, mivel a teljes húgyúti rendszer ugyancsak szárazabbá és a gyulladásokra fogékonyabbá válik. A hüvelyszárazsághoz továbbá vizelettartási zavar is társulhat, bár ez utóbbi leginkább a menopauza okozta hüvelyszárazság esetében fordul elő.

Fontos tudni, hogy a hüvelyszárazság nem keverendő össze azzal, amikor a szexuális izgalom hatására a hüvely nem nedvesedik be. Utóbbiért a Bartholin-mirigyek nem megfelelő működése a felelős, míg a hüvelyszárazság a hüvelyhám sorvadása miatti szöveti szárazságot jelenti. 

A tüneteket akár hormonmentes hüvelyi hidratáló krémekkel is enyhíthetjük, a hüvely egészséges egyensúlyát pedig hüvelyflóra-regeneráló készítményekkel segíthetjük visszaállítani mindaddig, amíg a probléma kiváltó okát sikeresen meg nem szüntettük. Ám abban az esetben, ha a tünetek teljesen nem szüntethetők meg, előfordulhat, hogy hormonális kezelésre is szükség van, ilyenkor mindenképp forduljunk nőgyógyászunkhoz. A hüvelyszárazság leküzdésére ma már választhatjuk a legújabb, kockázatmentes – bár kissé költségesebb – kezelési módot, az intimlézeres kezelést is.

Hirdetés

A hüvelyszárazság, illetve a nedvesség hiánya nagymértékben befolyásolhatja a szexuális életünket, és megnehezítheti a mindennapi tevékenységeinket. A hüvelyszárazság okozta panaszok bármely életkorban előfordulhatnak, leggyakrabban azonban a változókorúaknál jelentkeznek. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp segítséget jelenthet a tünetek enyhítésére, hiszen helyreállítja a hüvely nedvességtartalmát, erősíti a szövetek szerkezetét, tápanyagellátását, illetve serkenti a szöveti regenerációs folyamatokat. A Cikatridina hüvelykúp hatása klinikailag igazolt a hüvelyszárazság és a hüvelyszárazsághoz kapcsolódó tünetek csökkentésében. A tartós hatás érdekében a 10 napos bevezető kúra után további fenntartó kezelés ajánlott.

cikatridina-doboz-20-nagyitos-removebg-preview.png

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr7516518456
süti beállítások módosítása