Öt tipp, hogy télen is jól aludj!

Szponzorált tartalom

2020. november 9. Kontent

Nyáron a hőség nehezíti az éjszakai alvásunkat, télen pedig a száraz levegő, az óraátállítás, és még számos megváltozott környezeti tényező akadályozhatja, hogy jól kipihenjük magunkat. Mutatunk öt tippet, melyekkel jobbá teheted a téli álmodat.

shutterstock_1046755402.jpg

Ahogy beköszöntenek a hideg hónapok, különösen fontossá válik, hogy a szervezetünk éjjelente megfelelően regenerálódjon, hiszen ilyenkor jóval kevesebb D-vitaminnal kell beérnie és több energiát kell elégetnie az alacsony hőmérséklet miatt. Sajnos az alvás azonban nem megy mindig simán, számos külső tényező akadályozhatja a pihenésünket. Ezekről az okokról már írtunk egy korábbi posztunkban, most pedig azokat vesszük sorra, amelyek “a téli álmunkat” veszélyeztetik.

Télen és nyáron is fontos, hogy mikor fekszel le

Rossz hír az éjjeli baglyoknak, hogy a tökéletes alváshoz az ajánlott lefekvési idő legkésőbb 22 óra, míg a legkorábbi kelési időpont a reggel 7.  A szakemberek szerint este 11 utánra nem érdemes eltolni a lefekvés idejét, még akkor sem, ha másnap van módunk tovább aludni. Érdemes rendszerességet vinni az alvásunkba: feküdjünk le azonos időpontban minden nap. 

Csodákra képes egy jó párásító!

Az éjszakai pihenést teljesen el tudja lehetetleníteni, ha a szobában túl száraz a levegő, márpedig ez a fűtési szezonban a legtöbb lakásban így van. Ilyenkor jön a kaparó érzés a torkunkban, a száraz köhögés, a krákogás, és a száraz bőr problémája. Egy pár ezer forintért beszerezhető párásító készülék azonban szinte csodát tehet, ráadásul az ilyenekbe az alváshoz szükséges ellazulást segítő illóolajokat is tudunk csepegtetni. Érdemes a levendulát vagy a mentát kipróbálni, ezek kimondottan jót tesznek a légutaknak, plusz nyugtató hatásuk is van. Ha viszont nem szeretnél párásítóba invesztálni, akkor egyszerűen helyezz a fűtőtestre egy lábosban vizet (ezt cseréld sűrűn!), amit szintén dúsíthatsz illataromával.

Ne fűtsük túl a hálószobát!

A párok között gyakori vitaforrás, hogy hány fok legyen a hálószobában. Vannak, akik télen is a jó meleget szeretik, míg mások inkább alacsony hőmérsékletben aludnának. De vajon mi az ideális? Bár a komfortérzetünk azt sugallja, hogy a kinti hideghez képest bent bizony legyen jó meleg, ez a szakemberek szerint nem feltétlen egészséges, főleg nem alváshoz. Ők azt mondják, hogy akkor alszunk a legjobban, ha a szoba hőmérséklete 18-20 fok körüli. Egyesek számára talán hidegnek tűnhet, de ha beszerzel egy ágymelegítőt, a takarón kívüli hűvös fel sem fog tűnni.

A matrac, a matrac, a matrac

Már korábbi posztunkban is kitértünk rá, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a pihentető alvás és a gerincünk egészségének szempontjából mennyire fontos, hogy milyen matracon alszunk. A csontkovácsok szerint a tökéletes derékalj követi a gerinc természetes vonalát és egyenletesen oszlatja el a nyomást a test minden részén. Azt is mondják, hogy az erősebb testalkatú, illetve átlagosnál nagyobb testsúlyú embereknek a keményebb felületű ágybetétek a legjobbak, míg az átlagos testfelépítésű és súlyú emberek félkemény matracon alhatnak a legkényelmesebben. Mivel azonban minden ember teste más, ezért érdemes vásárlás előtt kikérni egy szakember tanácsát. 

Fél óra séta ebédidőben

A rövidebb téli nappalok miatt reggelente sokan még sötétben indulnak el otthonról, és ugyanúgy sötétben is érnek haza a munkahelyükről. Napközben jóformán nem is éri őket napfény, így a szervezetük jóval kevesebb D-vitaminhoz jut. Ezt elkerülendő érdemes ebédidőben pár perc sétát tenni, így kicsit ér minket a téli nap, a mozgás pedig jót tesz az egész szervezetünknek, főleg, ha egyébként is ülőmunkát végzünk. 

 Hirdetés

Az Alvásorvosok Világszövetségének kutatásai szerint a Föld össznépességének mintegy egyharmada szenved valamilyen alvászavarban. A tartós álmatlanság számtalan egészségügyi problémával járhat, ezért fontos mielőbb orvosolnunk az inszomniát. A Sedacur forte három gyógynövény, a komló, a macskagyökér és a citromfű kombinációjával segít oldani a mindennapok problémái miatt kialakult feszültséget, valamint pihentető alvást biztosít.

sedacur-doboz-60x-1024x1024.png

 Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr1316261142
süti beállítások módosítása