Ezek a vaspótlás legfontosabb szabályai

Szponzorált tartalom

2021. november 5. Kontent

mf_2_nov_1.jpg

A szervezetünk működéséhez nélkülözhetetlen nyomelem a vas, ezért, ha kevés van belőle, gondoskodnunk kell a pótlásáról. Ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen vaspótló készítményt használunk. Mutatjuk, mire figyelj.

Ismerd fel a vashiány tüneteit!

A zsúfolt hétköznapokban gyakran csak akkor derül ki, hogy a szervezetünk valamilyen hiánybetegséggel küzd, amikor kellemetlen tüneteket tapasztalunk magunkon és (jó esetben) orvoshoz fordulunk velük. Ilyen a vashiány is, amit rendszerint csak akkor veszünk észre, amikor olyan kellemetlen panaszok jelentkeznek, mint a fáradtság, a kimerültség, a fejfájás, a hideg végtagok, a hajhullás, elváltozások a körmökön, ingerlékenység, csökkent koncentrációs képesség, illetve a betegségekre való fogékonyság. Némi tudatossággal és odafigyeléssel azonban elkerülhető ez a gyakori hiánybetegség, amely akár súlyos vérszegénységet is okozat.

Előzzük meg a bajt!

Mivel a szervezetünk nem képes a vas előállítására, ezért azt a táplálékkal kell bejuttatnunk. A vas legfontosabb természetes forrásai az állati eredetű táplálékok – tonhal, vörös húsok, szárnyasok, belsőségek –, amelyekből jól hasznosul ez a szervezetünk számára fontos nyomelem. Ezen felül magas vastartalmú egyebek között a spenót, a mandula és a tökmag is, ám fontos tudni, hogy a növényekből a szervezet csak jóval kevesebb vasat tud felhasználni. Ha nem szeretnénk, hogy a vasraktáraink kimerüljenek, állítsunk össze tehát olyan étrendet, amely megfelelő mennyiségű állati eredetű húsfélét, tejtermékeket, valamint friss zöldségeket és gyümölcsöket egyaránt tartalmaz.

Mit tegyünk, ha pótolni szeretnénk a vasat?

Ha már megcsapoltuk a tartalékainkat, azaz vashiánnyal küzdünk, vagy ha húsmentes étrendet követünk, akkor a szupermarketekben kapható étrend-kiegészítő pezsgőtabletták és szirupok nem lesznek elegendőek a vas megfelelő pótlására. Az ilyen készítmények ugyanis csak elenyésző mennyiségű vasat tartalmaznak, ezért a vashiány kezelésére nem alkalmasak. Ilyen esetben a vasat szájon át szedhető vaspótló gyógyszerrel célszerű bejuttatni – a vasszint előzetes ellenőrzése után. Szélsőséges esetben előfordulhat, hogy kórházi körülmények között, intravénásan juttatnak vasat a páciens szervezetébe, de erre ritkább esetben kerül sor.

Jó, de milyet vaspótló készítményt vegyünk?

A kérdés jogos, hiszen manapság a termékek széles tárházából választhatunk, így érthető, ha valaki nehezen tudja eldönteni, melyik szer lenne számára a leghatékonyabb. Mutatunk néhány fontos szempontot, ami segítség lehet a megfelelő készítmény beszerzéséhez.

  • Olyan vaspótló készítményt vásároljunk, amely elegendő mennyiségű elemi vasat tartalmaz jól felszívódó formában, ugyanakkor biztonságos is, azaz nem lehet túladagolni. A vastúladagolás ugyanis legalább annyira veszélyes, hiszen hosszú távon cukorbetegséget, szívbetegséget és májzsugort is okozhat. Számos vaspótló szer ellenben csak nagyon kevés, 100 mg -nál jóval kevesebb elemi vasat tartalmaz, ami viszont nem elegendő a naponta ajánlott vasbevitelhez.
  • Nézzük meg a termék egyéb összetevőit: a kalcium és a magnézium gátolja, míg a C-vitamin segíti a vas felszívódását.
  • A jó felszívódás érdekében érdemes olyan, úgynevezett ferri-vasat tartalmazó vaspótló gyógyszert szedni, amely a szervezetünk számára sokkal előnyösebb, mint a ferro-szulfátot, vagy -fumarátot, azaz úgynevezett “vas-sókat” tartalmazó vaspótlók. Mivel a ferri-vas jól szabályozott mechanizmus útján szívódik fel, az ezt tartalmazó készítményekből így csak annyi vasat vesz fel a szervezetünk, amennyi szükséges és akkor, amikor arra szükség van. A ferri-vas esetében továbbá – speciális felszívódásának köszönhetően – kevesebb gyomor-bélrendszeri mellékhatással kell számolnunk, mint a többi vaskészítménynél, illetve nem kell félni a túladagolástól sem, így szedése biztonságos. Emellett az ételek és italok egyéb összetevői nem befolyásolják a felszívódását, ezért étkezés közben is bevehető.

Jó, ha tudod:

Amennyiben arra gyanakodsz, hogy vashiányod van, fordulj orvoshoz. Azt ugyanis fontos kideríteni, milyen mértékű a vashiány, mint ahogy azt is, hogy mi váltotta ki a problémát, mert akár súlyos betegség is megbújhat a háttérben, és bizonyos esetekben a vasbevitel növelése még ronthat is a beteg állapotán.

Hirdetés

Ha szeretnénk a vasat pótolni és megelőzni a vashiányt, válasszunk olyan gyógyszerminőségű készítményt, amely bizonyítottan hatásos és emellett biztonságos is. A már recept nélkül is kapható Maltofer rágótabletta hatásos, tablettánként 100 mg vasat egyedülálló formában tartalmazó, vaspótló gyógyszer.

Biztonságos, mert nem lehet túladagolni, és más vaspótlókhoz képest jóval kevesebb gyomor-bélrendszeri mellékhatással jár. Szedése kényelmes, mivel étkezéssel együtt bevehető, nem lép kölcsönhatásba sem az elfogyasztott ételekkel, sem egyéb gyógyszerekkel, vitaminokkal vagy nyomelemekkel. A Maltofer rágótabletta kellemesen csokoládéízű, szétrágva vagy szétrágás nélkül, kevés folyadékkal is be lehet venni.

maltofer-otc-doboz-300x164_1.png

Vény nélkül kapható, vas(III)‑hidroxid‑polimaltóz-komplex tartalmú gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr4216739390
süti beállítások módosítása