Az aranyér kínos téma, de nem árt tisztában lenni az okaival

Szponzorált tartalom

2021. január 7. Kontent

Pironkodva, vagy egyáltalán nem beszélünk róla, pedig gyakori probléma, az emberek legalább egyharmadát érinti a kellemetlen kórkép. A jó hír, hogy elég sokat tehetünk az aranyeresség megelőzéséért: mutatjuk, mit!

shutterstock_1777557890.jpg

Először is tisztázzuk, pontosan mi az aranyér?

Túl azon, hogy kellemetlen, sőt, fájdalmas lehet, azt is fontos tudni, hogy pontosan minek a megbetegedéséről beszélünk. Az aranyérbetegség a végbél környéki artériák és vénák találkozási pontjának túlzott nyomásterhelése miatt alakul ki, vagyis a végbélnyílás körül vagy a végbél alsó szakaszában kialakuló elváltozás. Általában a székrekedést kísérő erőlködés, cipekedés vagy köhögés váltja ki, illetve megjelenését egyéb tényezők is elősegíthetik – többek között az idősödés, hiszen tény, hogy az aranyér kialakulásának esélye az idősebb korosztályban jelentősen nagyobb. Ám a fiatalok sem lélegezhetnek fel, körükben is egyre gyakoribb ez az egészségi probléma.

Ha ezeket a tüneteket tapasztalatod, nagy eséllyel aranyered van:

  • Viszketés, pirosság, duzzanat a végbélnyílás körül
  • Tartós záróizom-összehúzódás, erős székelési ingerek, esetleg váladékozás 
  • Erős fájdalom, mely néha a gátba és az alhasba sugárzik ki
  • Fájdalmas székelés, ami vérzéssel is járhat (friss, piros vér ürülése a széklettel)

Sokat számít a genetika, de nem lehet mindent a számlájára írni

A betegség hátterében általános kötőszöveti gyengeség is állhat, amit sajnos (hasonlóan sok kórképhez), genetikai alapon lehet örökölni. Az öregedéssel egyébként is együtt jár a kötőszövetek gyengülése, ami szintén elősegíti a kóros állapot kialakulását. Ugyanakkor az aranyér megjelenésében szerepet játszhat a terhesség, illetve az életmódunk is.

Az aranyér esetében megkülönböztetünk külső és belső aranyeret, amelyek tüneteikben is eltérőek. Az előesés kifejezetten a belső aranyérre utal, további gyakori tünetek még a vérzés, a viszketés, a székelés után tapintható csomó, a váladékozás, amely miatt a bőr gombás-bakteriális gyulladása is kialakulhat, ez pedig viszketéssel jár. A belső aranyerek ritkán okoznak fájdalmat. Intenzív fájdalommal csak az ún. aranyeres krízis jár: ez azt az előrehaladott állapotot jelenti, amikor az előesett csomókat a záróizomzat kizárja a végbélnyíláson kívülre. Ilyenkor a záróizom reflexes görcse miatt a kint rekedt érpárnában leáll a keringés, fájdalmasan megduzzad, és begyullad.

A belső aranyér az aranyeres csomó előesése és a vérzés mértéke alapján négy stádiumba sorolható:

  1. kisebb mértékben megnagyobbodott, nem kiforduló, vérzékeny aranyér
  2. kiforduló, majd spontán visszahúzódó csomó vérzéssel
  3. kiforduló, spontán módon nem visszahúzódó, kézzel visszahelyezhető,
  4. vérzékeny duzzanat: kifordult állapotú, nem visszahelyezhető aranyér

A külső aranyér általában a rendszeres kemény széklet ürítését követően alakul ki. A tünetek közül a csomó tapintása és a kifejezett fájdalom utal a külső aranyérre, és mivel a külső aranyereket bőrszövet fedi, vérzésre kevésbé hajlamosak. Fontos megkülönböztető jele a külső aranyérnek, hogy a kitüremkedő csomók nem helyezhetők vissza a végbélbe. Az ellátás frissen kialakult esetekben sebészeti módon történik.

Nagyon nem mindegy, hogy mit eszünk

A szakemberek szerint a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása bizony fontos tényező, hiszen a mai, nyugati táplálkozás-kultúrában az ételek nagy része finomított alapanyagokból készül, rostokban szegény. Ezekből az alapvetően egészségtelen ételekből pedig túl sokat fogyasztunk: egy átlagos magyar étkezését erősen jellemzi a cukor, az állati zsiradékok és a rostokban szegény ételek fogyasztása. A túlzott fűszerezés, valamint az alkohol- illetve kávéfogyasztás is növeli az aranyeresség kialakulásának kockázatát, és az sem segít, ha nem iszunk elegendő mennyiségű folyadékot. Az elhízás szintén ludas lehet a betegség megjelenésében, hiszen a nagyobb hasüregi nyomás a törzs vénáinak nyomását is növeli.

A mozgásszegény életmód elhízást és gyakran aranyerességet okoz, ugyanakkor ennek ellenkezője, a nagy erőlködéssel járó sportok, mint pl. a testépítés, súlyemelés, valamint a nehéz, cipekedéssel járó fizikai munkák is kiválthatják a betegséget.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Sok mindent. Mert bár a genetika ellen nincs fegyverünk, az életmódunkat kizárólag mi alakítjuk, ezzel pedig sokat tehetünk a megelőzéséért. Például úgy, ha rostban gazdag ételeket fogyasztunk és odafigyelünk a megfelelő mennyiségű napi folyadékbevitelre. Hogy miért fontos mindez? Mert így elkerülhető a székrekedés és a székrekedéssel járó erőlködés, ami egyenes út a fájdalmas aranyérhez. 

Mindemellett elengedhetetlen, hogy a rendszeres sportot az életünk részévé tegyük, és nemcsak az aranyér megelőzése végett, hanem úgy egyáltalán, az általános, jó egészségi állapotunk érdekében.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közbeni fájdalom, viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

proktis-m-termekcsalad.png

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

          A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr7616374008
süti beállítások módosítása