Rossz hírünk van: az alvást nem lehet bepótolni

Rossz hírünk van: az alvást nem lehet bepótolni

Akadnak, akiket az ágy pár óra alvás után “kivet” magából, míg mások dél körül is alig bírnak kikászálódni belőle. A szakértők szerint egyik verzió sem optimális, már ami a szervezetünk egészséges működését illeti. ...

Alvás nélkül nincs élet

Alvás nélkül nincs élet

Az alvás az élet része. Olyan egyszerű élőlények is alszanak, mint a medúzák, a halak pedig még úszás közben is képesek szundítani. Természetesen nekünk, embereknek is lételemünk, sőt egészséges működésünk alapja a ...

A stressz miatt korán beköszönthet a változókor is

A stressz miatt korán beköszönthet a változókor is

A menzesz sok bosszúságot tud okozni, de negyven fölött a legtöbb nő mégis azon aggódik, hogy lehetőleg még sokáig tartson. A rossz hír, hogy a menopauza elérkezésének idejét nem befolyásolhatjuk, ám az, hogy hogyan éljük meg, ...

Hatvanon túl is lendületben

Hatvanon túl is lendületben

Ki mondta, hogy a menopauza miatt egy nő megszűnik nőnek lenni, vagy hogy a változókor után le kellene mondani a szerelemről, a szexről vagy a szakmai sikerekről? Olyan inspiráló nőket mutatunk, akik mindezeknek az ellenkezőjét ...

Amikor negyven előtt kopogtat a klimax...

Amikor negyven előtt kopogtat a klimax...

A változókor megviseli az embert, különösen, ha vártnál korábban érkezik, hiszen manapság a gyermekvállalás akár a kései harmincas évekre, vagy akár a negyvenes évek kezdetére is kitolódhat. De vajon milyen okok húzódhatnak a ...

Hancúrozni nem csak fiatalon lehet!

Hancúrozni nem csak fiatalon lehet!

A változókor nemcsak fizikailag, lelkileg is megterheli a nőket, és sokan úgy érzik, ez idő alatt elvesztik nőiességüket, és szép lassan a szexről is lemondanak. Pedig ennek nem kéne így lennie!

shutterstock_1062165887.jpg

A szex nem kor-, sokkal inkább ...

Mi áll a változókor hátterében?

Mi áll a változókor hátterében?

A menopauza minden nő életében eljön. De pontosan milyen okok állnak a folyamat hátterében?

shutterstock_1297041886.jpg

Általában 45 éves kor után következnek be azok a testi-lelki változások, amelyektől még ma is tart az ember lánya. Kezdetét veszi a ...

süti beállítások módosítása