Élj úgy, mint egy sztár, a változókor után is

Élj úgy, mint egy sztár, a változókor után is

Nem titok, a menopauza sok nő életében mérföldkő, hiszen számos testi és lelki változással járhat. Ez az időszak azonban semmiképpen sem jelenti az aktív élet végét – sőt, sok híres nő példája bizonyítja, hogy a menopauza utáni évek is tele lehetnek energiával, aktivitással és örömmel. Hoztunk…

Mit tegyünk, ha alattomosan felkúsznak ránk a kilók?

Mit tegyünk, ha alattomosan felkúsznak ránk a kilók?

  A változókor sajnos gyakran azzal is járhat, hogy fokozatosan megjelennek a nem kívánt hurkák deréktájon, ám a jó hír az, hogy némi odafigyeléssel visszanyerhetjük az alakunkat. A változókorban sok nő tapasztalja a testsúly növekedését. Évente akár fél kilogramm súlygyarapodás is előfordulhat,…

A menopauza kihívásai és megoldásai

A menopauza kihívásai és megoldásai

Ma már teljesen természetes, hogy beszélünk a menopauzáról, ebben sokat segítettek olyan ikonok, mint Jane Fonda vagy Angelina Jolie, akik a nőiességüket nem az évek számában mérik, és nem hajlandók meghajolni olyan társadalmi elvárások előtt, amelyek a változókorban érő nőket arra kényszerítenék,…

Ezért gyakoribbak változókorban a felfázás tünetei

Ezért gyakoribbak változókorban a felfázás tünetei

A menopauza minden nő életében bekövetkezik, ezért jó fejben felkészülni rá: mire érdemes figyelni, milyen új meglepetéseket, kihívásokat okozhat az új életszakasz. Ahogy azt már olvashattad a Gyógy Tudor korábbi cikkeiben, a menopauza körülbelül 45 és 55 éves kor között következik be, ilyenkor a…

A hüvelyed érdekében ne dőlj be ezeknek a tévhiteknek!

A hüvelyed érdekében ne dőlj be ezeknek a tévhiteknek!

A tévhitek károsak és akadályozók is tudnak lenni, ezért időközönként nem árt őket helyre tenni. Mutatjuk, melyek azok a sztereotípiák, amelyeket ideje elfelejteni. Szégyellni kellene a hüvelyszárazságot… Felejtsd el ezt a butaságot! A hüvelyszárazság épp olyan egészségi probléma, mint bármilyen…

Ezért érdemes orvoshoz fordulnod, ha a változókorba értél

Ezért érdemes orvoshoz fordulnod, ha a változókorba értél

A menopauza meghatározó időszak a nők életében az első menstruáció és a szülés mellett, hiszen ez alkalommal is átalakul, megváltozik a női test. Ma már szerencsére megannyi lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy az ilyenkor előforduló panaszok ne nehezítsék meg a kelleténél jobban a mindennapokat.…

És te voltál már idén nőgyógyászati szűrésen?

És te voltál már idén nőgyógyászati szűrésen?

Ha nem, akkor itt az ideje felhívni a nőgyógyászodat. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a különböző nőgyógyászati betegségek megelőzése! Elmondjuk, hogy nekünk nőknek, milyen szűrésekre érdemes, illetve kell eljárnunk – a menopauza előtt és után. Ej, ráérünk arra még! Ha a magyarok…

Idősebb korban is jöhet a szerelem!

Idősebb korban is jöhet a szerelem!

Nagyanyáink korában szigorú keretek között szövődtek a párkapcsolatok, sokszor még a választás joga sem a fiatalok kezében volt. Ma ehhez képest a szerelmi struktúrák számos formája létezik, és már az sem az ördögtől való, ha valaki idősebb korában keres és talál új szerelmet. 2021-ben már nem…

süti beállítások módosítása