"Egy idő után már féltem lefeküdni a barátommal" - személyes történetek a hólyaghurutról

Szponzorált tartalom

2020. március 30. Kontent

A gyakran ismétlődő hólyaghurut sok nő/lány életét keseríti meg, és mivel sokaknál szexuális együttlét után jelentkezik, előfordul, hogy az érintettek a tünetektől való félelem miatt elutasítják a szexet. Személyes történetek tapasztalatokról, praktikákról, és a lehetséges megoldásokról.

Egy idő után már féltem lefeküdni a barátommal, mert tudtam, hogy nagy valószínűséggel utána nem sokkal jönnek is a tünetek.

Ráadásul nálam eléggé be tudott durvulni a helyzet, a legtöbb esetben orvosnál kötöttem ki, annyira csípett, fájt, amikor pisiltem. Ilyekor szinte mindig antibiotikumot kaptam, ami gyakran felborította a hüvelyflórámat. Orvostól orvosig jártam, rengeteg antibiotikumot szedtem, mire eljutottam a mostani nőgyógyászomhoz, aki alaposan kikérdezett az előzményekről, és egy sor vizsgálatot is lefuttatott. Ő volt az első orvos, aki elmagyarázta nekem, hogy a hólyaghurutot a legtöbb esetben egy egyszerű bélbaktérium okozza, ami a szexuális aktus közben a végbélnyílás környékéről könnyen a húgycsőbe, majd onnan a húgyhólyagba kerülhet, és az erre érzékenyeknél, mint én is, gyulladást okoz” - mondja Timi, aki ma már a megfelelő információk birtokában tudja, mire kell figyelnie, hogy elkerülje a kellemetlen tüneteket.

Timi esete sajnos nem egyedi, hozzá hasonlóan sokan járnak úgy, hogy csak az akut tünetek kezelésére kapnak receptet, és nem világosítják fel őket a hólyaghurut, vagy ismertebb nevén a felfázás természetéről, annak okairól, illetve megelőzésének módszereiről. 

Ez is érdekelhet

Így történhet meg, hogy még ma is sokan abban a tévhitben élnek, hogy csupán réteges öltözködéssel meg tudják óvni magukat a “felfázástól”.

Pedig a felfázás tüneteit nem önmagában a hideg, azaz az altest lehűlése okozza, hanem valójában baktériumok, legtöbb esetben egy bélbaktérium, az E. coli.

Mivel a hüvelybemenet és a húgycső nyílása igencsak közel helyezkedik el a végbélhez, így ezek a baktériumok – például a szexuális aktus során – könnyen átjutnak a húgycsőbe, onnan a húgyhólyagba.

De ludas lehet többek között a nyilvános WC-k ülőkéje, a kézmosás hiánya WC-használat előtt, illetve hajlamosíthatnak egyes fogamzásgátló módszerek is.

Mikor először tapasztaltam a ’felfázás’ tüneteit, elmentem egy nőgyógyász magánpraxisába, aki semmit nem mondott, csak kiírt egy gyógyszert, én meg zavaromban leblokkoltam, nem mertem kérdezni.

A második alkalommal gyógynövényteákkal sikerült kikúrálnom magam. Harmadik alkalom szerencsére nem volt, de azt észrevettem, hogy sokkal érzékenyebb vagyok azóta, és bár szerencsére ritkán, de a felfázós érzés meg-megjelenik szex után. Ilyenkor tőzegáfonyateát iszom, és több folyadékot fogyasztok -  meséli hasonló tapasztalatait Kinga.

Dr. Beöthe Tamás urológus szerint, antibiotikumra súlyos tünetek és visszatérő hólyaghurut esetén van szükség. Ez azonban a legtöbb esetben elkerülhető lenne, ha az első tünetek jelentkezésekor bő folyadékfogyasztással,  gyógynövény-készítményekkel és egyéb tünetcsökkentőkkel maga a páciens segítené a szervezetét abban, hogy természetes úton leküzdje a húgyúti fertőzést. Ha ezek néhány nap alatt nem segítenek, a betegség ellátását mindenképpen egy gondozó orvos végezze, ám fontos, hogy a helyes kezelés mellett a megelőzés lépéseivel is tisztában legyen a beteg.

Sokáig én is a különböző ügyeletekre rohangáltam antibiotikumot felíratni, végül a jelenlegi kezelőorvosom látott el olyan tanácsokkal, amelyek segítettek a megelőzésben.

Így ma már különösen odafigyelek, hogy rendszeresen sok folyadékot fogyasszak, és ne tartogassam, ha pisilnem kell, mert a rendszeres vizeletürítés meggátolja a baktériumok elszaporodását a húgyhólyagban. Szex előtt és után is mindig elmegyek pisilni, így nem engedem megtapadni azokat a rossz bacikat, amik az aktus során felkerülhettek a hólyagomba. Mivel a kórokozók nagyon gyorsan képesek szaporodni a pangó vizeletben, így különösen figyelek ezeknek a megelőzési trükköknek a betartására. Ha úgy érzem, hogy kezdődnek a bajok, időben elkezdem a tünetek csillapítását: egy vény nélkül kapható gyógynövényes készítményt használok, ami ezekre az első panaszokra javasolt” – mondja egy másik lány, a 28 éves Mariann, hozzátéve, ha néhány nap után sem múlnak a panaszok, a kezelőorvosához fordul, aki vizelettenyésztés után célzott antibiotikumkúrát alkalmaz. Az antibiotikum használata esetén fontos, hogy betartsuk az orvos utasításait, azaz úgy és addig szedjük, ameddig ő mondja.

A szakemberek szerint az antibiotikum a végső megoldás kell hogy legyen,

előtte figyelmet kell fordítani a megelőzésre és időben el kell kezdeni a tünetek csillapítását, ezzel segítve a szervezetünk öngyógyítását. Így normál esetben a panaszok pár nap alatt elmúlnak. Hogy ez minél hamarabb megtörténjen és ne legyen szükségünk antibiotikumra, érdemes kipróbálni a gyulladáscsökkentő, antibakteriális és enyhe vízhajtó hatású medveszőlőlevélből készült tea fogyasztását, vagy akinek ez bántja a gyomrát, a medveszőlőlevél-tartalmú tablettát. Megelőzésként pedig a bőséges folyadékfogyasztás, rendszeres vécére járás, higiéniás előírások betartása, esetleg tőzegáfonya szedése szintén hasznos lehet.

További tippek, hogy elkerüld a kellemetlen felfázásos tüneteket:

  • Ne vidd túlzásba az intimhigiéniát a mindennapokban, de tegyél érte, különösen menstruáció alatt, valamint szex előtt és után.
  • Kerüld a szappanok, intimspray-k használatát, és ne irrigálj feleslegesen, csak orvosi utasításra, ezzel ugyanis a hüvely természetes védelmét biztosító Lactobacillusokat is kimosod a hüvelyedből.
  • WC-használat előtt és után is moss kezet, idegen helyen terítsd le a WC-deszkát papírral, vagy ne ülj rá, és ami nagyon fontos, mindig elölről hátrafelé töröld meg magad!
  • Cseréld rendszeresen, 2-3 óránként a tampont és kerüld a használatát éjszaka!
  • Cseréld le az átizzadt edző- és fürdőruhát, mivel a nedvesség segíti a baktériumok elszaporodását az intim tájékon!
  • Viselj jól szellőző, pamut fehérneműt és mellőzd a tangát, utóbbi sajnos segíti a kórokozók eljutását a végbél környékéről a húgycsőnyílás irányába!
Hirdetés

Urzinol tabletta a hólyaghurut kezdeti tüneteire

Érdemes otthonra beszerezni, mert ez a hagyományos növényi gyógyszer csillapítja a tüneteket, ha a szedését a felfázás első jeleinek észlelésekor elkezdjük. A recept nélküli készítmény medveszőlőlevél-kivonatot tartalmaz, amely az egyik legismertebb és leginkább bevált, klinikailag igazolt hatású húgyúti fertőtlenítő, és nagy előnye, hogy szemben az antibiotikumokkal, antibakteriális hatóanyagaival szemben nem alakul ki rezisztencia.

webp_net-resizeimage_4.png

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ez is érdekelhet:

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr3815523476