Ha ferritintesztet rendel el az orvosod, akkor nagy eséllyel vashiányra, vashiányos vérszegénységre vagy akár túlzott vastartalomra gyanakszik. Mutatjuk, mi fán terem az a ferritin, és mit jelez, ha sok vagy épp kevés van belőle.
A ferritinszint azt mutatja, hogy a szervezet mennyi vastartalékkal rendelkezik, illetve információt adhat a vashiány mértékéről is. Meghatározását általában a vas, a transzferrin, azaz a vasat szállító fehérje, valamint a teljes vaskötő kapacitás vizsgálatával egyidejűleg végzik (egy kisebb tűszúrással meg is úszod a vizsgálatot). A ferritintesztre olyan esetekben van szükség, ha a páciens tünetei arra utalnak, hogy probléma lehet a szervezet vastartalmával.
A ferritin ugyanis olyan fehérje, amely a vasat tárolja, ha pedig kevés van belőle, akkor kevés a szervezetben a vas is, aminek következtében előbb-utóbb vashiányos vérszegénység léphet fel. Ezt általában a tünetek is megerősítik, amelyek közül a leggyakoribb:
- a fáradékonyság, koncentrációzavar,
- hajhullás, töredezett körmök,
- sápadt bőr és nyálkahártyák,
- terhelési szívdobogásérzet,
- szédülés,
- légszomj.
Az alacsony ferritinszint a szervezet vasraktárainak kimerülésére utal, amelynek hátterében egyebek mellett pajzsmirigy-alulműködés vagy lisztérzékenység is állhat. A ferritin normál értéke férfiaknál 24-336 mikrogramm/liter, nők esetében 11-307 mikrogramm/liter.
Lehet túl alacsony és túl magas is az érték
Az alacsony ferritinszint vashiányt, vashiányos vérszegénységet jelez. Azonban ennek a fordítottja is előfordulhat: a magas ferritinérték azt jelzi, hogy a szervezet túl sok vasat raktároz el, ami legalább annyira veszélyes tud lenni, mint a súlyos vashiány. Épp ezért nagyon fontos az orvosi kivizsgálás. A magas vasszintnek is vannak tünetei, amelyek lehetnek szívpanaszok, fogyás, kimerültség, sárgaság, hasi panaszok.
A szervezet vassal való túltelítettségét a vas túladagolásán kívül egyes betegségek is okozhatják, köztük a hemokromatózis, gyulladásos kórképek, illetve bizonyos daganattípusok. Szintje gyakran megemelkedik a vasat raktározó, ezért viszonylag sok ferritint tartalmazó szervek (máj, lép, csontvelő) betegsége esetén is. A magas ferritinszint (és a magas vasszint) terápiája az alapproblémától függ, általában vasszegény diétát is szükséges tartani.
Hirdetés
Ha szeretnénk a vasat pótolni és megelőzni a vashiányt, válasszunk olyan gyógyszerminőségű készítményt, amely bizonyítottan hatásos és emellett biztonságos is. A már recept nélkül is kapható Maltofer rágótabletta hatásos, tablettánként 100 mg vasat egyedülálló formában tartalmazó, vaspótló gyógyszer.
Biztonságos, mert felszívódása szabályozott, és más vaspótlókhoz képest jóval kevesebb gyomor-bélrendszeri mellékhatással jár. Szedése kényelmes, mivel étkezéssel együtt bevehető, nem lép kölcsönhatásba sem az elfogyasztott ételekkel, sem egyéb gyógyszerekkel, vitaminokkal vagy nyomelemekkel. A Maltofer rágótabletta kellemesen csokoládéízű, szétrágva vagy szétrágás nélkül, kevés folyadékkal is be lehet venni.
Vény nélkül kapható, vas(III)‑hidroxid‑polimaltóz-komplex tartalmú gyógyszer