Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Így okozhat meddőséget a prosztatagyulladás

Szponzorált tartalom

2022. szeptember 2. Kontent

shutterstock_1799551789_px1.jpg

Péter és Daniella a harmincas éveik közepén döntöttek úgy, hogy megpróbálkoznak a gyermekvállalással. Azt azonban egyikük sem gondolta, hogy egy prosztatagyulladás fogja megnehezíteni a családalapítást.

„Az esküvő után nem volt még tervben a gyerek, először szerettük volna az egzisztenciánkat megerősíteni. Négy évvel később, amikor a közös vállalkozás már jól ment, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy belevágjunk a családalapításba. Azt hittük, egyszerűen fog menni, de egy kezeletlen egészségügyi probléma akadályozta a terveinket” – meséli a 36 éves Daniella, ölében az egyéves Jankával.

„Nem sokat tudtam a prosztatagyulladásról” – veszi át a szót Péter, aki az első panaszokat nem igazán vette komolyan. „Gyerekkoromban senki sem hívta fel a figyelmemet arra, hogy lehetnek fiatalon efféle gondjaim, vagy hogy járjak szűrésekre. Azt gondoltam, hogy a prosztatagyulladás csak idősebb férfiak betegsége lehet. Ezért eleinte, amikor gyakrabban kellett a mosdóba mennem, vagy kellemetlen érzés kísérte a vizeléseimet, úgy voltam vele, majd elmúlik – de nem így történt, a panaszok állandósultak.” Péter lényegében elfogadta, hogy egy nap sokszor kell elmennie a mosdóba, és olykor fájdalom kíséri a vizeletürítést. Továbbra sem ment el orvosi kivizsgálásra, pedig gyakran voltak vizelési panaszai, és alhasi fájdalommal küzdött. Idővel néha már az ejakuláció is fájdalmassá vált, és emiatt a szexet sem kívánta.

A fiatal férfi tünetei ugyan nem voltak annyira intenzívek, ám sokan nem ilyen „szerencsések”. A prosztatagyulladás jellemzője a herékbe, a gáttájra vagy a hasba sugárzó fájdalom, a gyakori vizelési inger, a vizeléskor jelentkező égető érzés a húgycsőben. A krónikus gyulladás ráadásul a tévhitekkel ellentétben nem az idősebbeket, hanem a nemzőképes, tehát a 20-50 éves korosztályt érinti leggyakrabban. A krónikus betegség nem kíméli a hímivarsejtek egészségét sem, ezért fogantatási zavart okozhat. Ez történt Péterék esetében is:

„Nem gondoltam arra, hogy nagy baj lehet, csak mert sűrűbben kell pisilnem. Akkor kezdtünk el aggódni, amikor Daniella nem esett teherbe, annak ellenére sem, hogy nála mindent rendben találtak. Ekkor fordultam én is szakemberhez” – meséli a férfi.

Gyermekvállalás előtt fontos tudni, hogy amikor nem jön a baba, érdemes mindkét felet kivizsgálni, ugyanis a meddőség a férfiaknál is előfordulhat. A nemzőképtelenségnek több oka lehet, fennállhat például hormonális probléma, veleszületett rendellenesség, de ugyanúgy akár prosztatagyulladás is. A prosztata, más néven dülmirigy a húgycsövet körülvevő, a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye alakú szerv, amely az ondóhólyaggal együtt váladékot termel. Ez a váladék biztosítja a spermiumok életképességét. Amikor azonban gond van a prosztata működésével, az nemzőképtelenséget okozhat. Ha a tervezett gyermekáldás a próbálkozások ellenére sem jön össze, a sperma vizsgálatával lehet megállapítani, hogy pontosan miből fakad a probléma, és ilyenkor derülhet ki az is, ha prosztatagyulladás áll fenn.

„Megijedtem, amikor elmagyarázta az orvos, hogy bizony a prosztatagyulladás nem játék, és ahogy a nőknek méhnyakrákszűrésre, úgy nekem prosztatavizsgálatra kellene járnom minden évben. A tüneteket sem lett volna szabad elbagatellizálnom, mert a krónikus prosztatagyulladásnak súlyos következményei lehetnek – meséli Péter, akit végül antibiotikummal kezeltek, és életmódbeli tanácsokkal is ellátták, ugyanis a prosztatagyulladás összefügghet a rossz szokásokkal is.

Péteréknél fél évvel később végre pozitív lett a terhességi teszt, és kilenc hónappal később megérkezett Janka is. A házaspár örömét nem lehetett leírni, Péter azóta is rendszeresen látogatja az orvosát, és ezt ajánlja minden férfinak, aki gyanús tüneteket észlel magán odalent. Évente egyszer prosztatavizsgálatot is végeztet magán, amely kellemetlennek hangzik, de csak pár percet vesz igénybe, és megelőzhető vele az olyan komoly következmény, mint a meddőség.

Hirdetés

A legtöbb férfi inkább bekapna egy tablettát a fájdalom ellen. A Proxelan végbélkúp pedig jól kiegészíti a szájon át szedett gyógyszerek jótékony hatását, és gyógynövénytartalma révén hozzájárul a prosztatagyulladás okozta kellemetlen tünetek enyhítéséhez: ott hat, ahol a fájdalom forrása van. A kúp jótékony összetevői a végbél környéki vénákon keresztül a prosztata közelébe jutnak. A készítményben lévő hialuronsav, valamint a növényi összetevők – a tökmag, az ázsiai gázló, a tömjénfaolaj-kivonat, a szalmagyopár és az ausztrál teafa – nyugtatnak és ápolnak a panaszok jelentkezésének helyén. Felhelyezése fájdalommentes és egyszerű. A 30 napos bevezető kúrát követően a kezelés folytatása a panaszoktól függ, szükség esetén pedig megismételhető.

 

proxelan-packshot_-webrepng-1024x696.png

 

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr7317920711
süti beállítások módosítása