Gondolj a heréidre is, amikor bringára ülsz!

Szponzorált tartalom

2020. szeptember 3. Kontent

Egyre többen ülnek kerékpárra, és nagyon jól teszik: már napi fél óra tekerés is fejlesztheti a légző- valamint a keringési rendszer kapacitását, és nagy segítséget nyújthat a kalóriaégetésben. Ugyanakkor a helytelen felszereltségű bicikli – főleg a férfiakra nézve –káros következményekkel járhat az altájékon.

shutterstock_325569101.jpg

Utóbbit Péter is megtapasztalta

A 32 éves férfi úgy döntött, hosszabb túrára indul: már régóta tervezte, hogy két keréken felfedezi a Mátra bringaútjait. Csak úgy szelte a kilométereket, a kondijával sem volt gond, a karantén alatt bőven volt ideje edzeni, és ez most meg is látszott a teljesítményén. Az út végére azonban a kellemes izomfáradtság mellett más problémái is lettek. Szúró gáttáji érzést tapasztalt, aminek okáról később a háziorvosa világosította fel: a sok rázkódás, erős nyomás nem tett jót a prosztatájának. Péter nem tudta, hogy a bringázás ugyan több szempontból jót tesz a szervezetének, ám nem mindegy, milyen felszereléssel, illetve hogy milyen terepen hajtja a kerékpárt. A szakemberek szerint sem a hegyi kerékpározás, sem a nem megfelelő nyereg használata nem tesz jót a prosztatának és a herének. Az állandó nyomás és az ütődések következtében ugyanis  romolhat a herék vérellátása, ez pedig káros következményekkel járhat a spermiumképzés mennyiségére és minőségére egyaránt.

Ne a nyergen spóroljunk!

Ha tekerés közben ágyéki zsibbadást tapasztalunk, az azt jelenti, hogy a nyereg nem megfelelő a számunkra, ugyanis az idegek nyomás alatt vannak, és a véráramlás is gyengül.  Az érzés hiába múlik el pár óra múltán, hosszú távon komoly gondokat okozhat, mivel az idegek minden alkalommal károsodnak, működésük egyre romlik, és végül már nem is tudnak regenerálódni.  

Hogyan előzd meg?

Fontos, hogy a testsúlyod nagy része az ülőgumóidon legyen, és ne a gáttájékon. Ha nem vagy biztos a dolgodban, kérd szakértő segítségét a tökéletes nyereg kiválasztásához és beállításához! Ha zsibbadást, szúrást érzel, vagy érzékenységet tapasztalsz a herék tájékán, akkor valami baj van, úgyhogy sürgősen válassz másik nyerget. 

Mit kell tudnunk a prosztatáról?
Egy gesztenye alakú, kb. négy centiméter nagyságú, páratlan mirigyes szerv, amely a kismedence területén helyezkedik el, és csaknem „szomszédos” a végbélnyílással, miközben a teljes felső felülete össze van nőve a húgyhólyag alsó részével. Ha a prosztata bármilyen okból begyullad, megnagyobbodik, a vizeletürítést különböző mértékben akadályozza.

Jó tudni!

A tévhitekkel ellentétben a prosztatagyulladás okozta problémák nemcsak az idősebb generációt érinthetik, sőt, általában a szexuálisan legaktívabb életszakaszban jelentkeznek. Leginkább veszélyeztetettek az 50 alatti férfiak, 60 éves kor után viszont látványosan csökken az esetek száma. Fontos tehát a megelőzés és a rendszeres szűrés. A prosztatagyulladásról bővebben itt írtunk.

Hirdetés

A Proxelan végbélkúp gyógynövénytartalma révén hozzájárul a prosztatagyulladás okozta kellemetlen tünetek enyhítéséhez, hiszen ott hat, ahol a fájdalom forrása van. A kúp jótékony összetevői a végbél környéki vénákon keresztül a prosztata közelébe jutnak.

A készítményben lévő hialuronsav, valamint a növényi összetevők – a tökmag, ázsiai gázló, tömjénfaolaj-kivonat, szalmagyopár és ausztrál teafa – nyugtatnak és ápolnak a panaszok jelentkezésének helyén. Felhelyezése fájdalommentes.
proxelan-packshot_-webrepng-1024x696.png

A Proxelan végbélkúp recept nélkül kapható a gyógyszertárban.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr3416183518
süti beállítások módosítása