Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ha gyakran jár a párod mosdóba, ne cikizd érte, komoly baj is állhat a háttérben

Szponzorált tartalom

2022. szeptember 6. Kontent

shutterstock_656574232_px2.jpg

Még ma is jellemző a magyar férfiakra, hogy inkább szenvednek a különféle testi panaszoktól, de nem fordulnak orvoshoz, így sok esetben már előrehaladott a kórkép, mire szakemberhez jutnak. Júlia is csak némi nyomozás után jött rá, hogy a férjének komoly problémája van, mivel a férfi még előtte is titkolta, hogy fájdalmakkal küzd.

Júlia és Tamás 15 éve házasok, így szinte mindent tudnak egymásról, kiismerik a másik viselkedését, reakcióit. Ám még így is fejtörést okozott Júliának, amikor a férje hosszabb időre eltünedezett a fürdőszobában, majd egyre inkább kerülte az intim együttléteket.

Júlia nem tudta mire vélni a dolgot.

„Egyre sűrűbben és hosszabban tartózkodott a mosdóban, amikor pedig szexet kezdeményeztem, finoman visszautasított. Kicsit szégyellem, de eleinte arra gondoltam, hogy talán egy harmadik fél van a dologban, és a férjem azért jár a WC-re, hogy üzeneteket írjon, telefonáljon. Talán cikinek hangzik, de elkezdtem nyomozni utána” – magyarázza a negyvenes éveiben járó nő, és azt is elmeséli, hogy olykor a férje után lopódzva azt hallgatta a mellékhelyiség ajtaján, hogy mit csinál a férfi a mosdóban.

Arra voltam kíváncsi, hogy beszél-e valakivel. Úgy véltem, onnan folytat titkos beszélgetéseket. De nem történt ilyen, sokáig csak néma csend volt, ekkor realizáltam, hogy nagyon hosszú várakozás után indulnak meg nála a folyó ügyek, szakaszosan, csöpögve, olykor nagy nyögések árán” – meséli Júlia, aki ezután arra is felfigyelt, hogy a férje olykor fájlalja az alhasát, és egyre többször rossz a közérzete, ingerült. Rájött, hogy nincs itt szó semmilyen titkos romantikáról, egészen más, jóval pragmatikusabb dolog áll a furcsa viselkedés mögött.

„Láttam a férjemen, hogy valami nem stimmel, és elkezdtem aggódni, hogy esetleg komoly betegség áll a háttérben. Az interneten rákerestem a tünetekre, ott olvastam, hogy ezek a krónikus prosztatagyulladás jellemzői, a panaszok ugyanis egy az egyben megegyeztek a leírtakkal. Eldöntöttem, hogy elég volt a gyerekes titkolózásból, leülök vele beszélni” – meséli Júlia, és egy este rá is kérdezett a férjénél, hogy nem titkol-e valamit az egészségével kapcsolatban. Tamás nagy nehezen kibökte, hogy már jó ideje küzd vizelési problémákkal és fájdalommal, de úgy érezte, ciki erről bárkinek is beszélni. Attól is félt, ha felfedi az altesti gondjait, kevésbé lesz majd vonzó a felesége számára, ezért inkább tovább tűrte a panaszokat.

Tamás esete egyébként nem egyedi, a magyar férfiak nagy része inkább szenved a tünetektől, mint hogy orvoshoz forduljon. Egy 2020-as felmérés alapján a 65 éves férfiak 39 százaléka soha nem volt prosztatavizsgálaton. Pedig ezzel a vizsgálattal szűrhető ki a prosztatagyulladás és a prosztatarák is, amellyel Magyarországon évente több mint négyezer beteget regisztrálnak. Az elmaradt szűrések, a rendszeres egészségügyi vizsgálatok hiánya is közrejátszik abban, hogy európai összehasonlításban a magyar középkorú férfiak halálozási rátája kiemelkedően magas, várható élettartamuk viszont alacsony:

egy most 50 éves magyar férfi csak 17 további életévre számíthat.

„Tamással végül elmentünk egy orvoshoz, aki azt mondta, hogy gyakran találkozik olyan páciensekkel, akiknél már előrehaladott prosztataproblémák állnak fenn. Sokan akkor jelentkeznek be hozzá, amikor már nagy fájdalmak kínozzák őket, ezt pedig azzal magyarázta a doktor úr, hogy a magyar férfiak számára továbbra is tabutéma az egészségtudatosság és a prevenció” – meséli a feleség, hozzátéve, mennyire rossz volt ráeszmélni arra, hogy ők is ezt a tipikus és destruktív struccpolitikát folytatták. Tamás is sokáig úgy volt vele, hogy az ő egészsége kiváló, a tünetek majd elmúlnak maguktól.

A megelőzést tényleg sok magyar férfi hanyagolja. Míg a nők egészségtudatossá válása úgy 30 éves korukban kezdődik, ehhez képest a férfiak mintegy húsz év lemaradásban vannak, és gyakran csak akkor – vagy még akkor sem – fordulnak orvoshoz, amikor konkrét panaszaik vannak.

Pedig a prevenció rendkívül fontos számukra is: beleértve az orvosi szűréseket és az egészséges életmódot. Ide tartozik a rendszeres testmozgás, a megfelelő táplálkozás, a mértékletes alkoholfogyasztás vagy épp a férfi intimtorna, amellyel a krónikus kismedencei fájdalmakat, a potenciazavarokat, a végbéltáji panaszokat lehet eredményesen kezelni.

Legyen vége a bagatellizálásnak

A kezeletlen prosztatagyulladás krónikus problémává válhat, amely az életminőséget is ronthatja, hiszen a tünetei nagyon kellemetlenek, a páciens állandó fájdalmat érezhet a kismedencében, a fájdalom pedig a gáttájékra és a nemi szervekbe is kisugározhat. Idővel merevedési gondokat és meddőséget is okozhat. A vizelés nehézkessé válhat, fájhat, csíphet és gyenge, akadozó sugárban jöhet a vizelet. Mindezek a panaszok és következmények a betegek nagy részét lelkileg is megviselik, és a rossz közérzet akár depresszióhoz is vezethet.

Ráadásul minél tovább várunk az orvosi vizsgálattal, a betegséget kiváltó okot annál nehezebb lesz azonosítani, így a kezelés is időigényessé válik.

„Lassú volt a gyógyulás. Az orvos is elmagyarázta, hogy ha még az első tüneteknél sikerül elkapni a betegséget, akkor jóval egyszerűbb lett volna a kezelés, de így több hónap telt el, mire Tamás újra a régi lett. Azóta ő is jobban odafigyel magára, és jóval nyitottabban beszélünk az egészségünket érintő problémákról. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, az egészségünk fontosabb, mint az, hogy tökéletesnek mutassuk magunkat egymás előtt.”

Hirdetés

A legtöbb férfi inkább bekapna egy tablettát a fájdalom ellen. A Proxelan végbélkúp pedig jól kiegészíti a szájon át szedett gyógyszerek jótékony hatását, és gyógynövénytartalma révén hozzájárul a prosztatagyulladás okozta kellemetlen tünetek enyhítéséhez: ott hat, ahol a fájdalom forrása van. A kúp jótékony összetevői a végbél környéki vénákon keresztül a prosztata közelébe jutnak. A készítményben lévő hialuronsav, valamint a növényi összetevők – a tökmag, az ázsiai gázló, a tömjénfaolaj-kivonat, a szalmagyopár és az ausztrál teafa – nyugtatnak és ápolnak a panaszok jelentkezésének helyén. Felhelyezése fájdalommentes és egyszerű. A 30 napos bevezető kúrát követően a kezelés folytatása a panaszoktól függ, szükség esetén pedig megismételhető.

 

proxelan-packshot_-webrepng-1024x696.png

 

 

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr2017920725
süti beállítások módosítása