Igen, neked is van aranyered!

Szponzorált tartalom

2021. január 19. Kontent

pexels-andrea-piacquadio-3807730.jpg

Tudtad, hogy mindenkinek van aranyere, sőt fontos védelmi funkciót lát el? És azzal vajon tisztában vagy, milyen tünetek jelzik, ha probléma van vele, vagy hogy milyen stádiumai lehetnek az altesten kialakult, kellemetlen kórképnek? Mutatjuk, mik ezek, és azt is, miért nem érdemes halogatni az orvosi vizsgálatot, ha ilyet tapasztalsz.

A drasztikusabb beavatkozást prevencióval, korai diagnosztikával és kezeléssel többnyire el lehet kerülni, épp ezért fontos, hogy tisztában legyünk a kezdeti tünetekkel, az aranyérbetegség különböző stádiumaival, ahogy azzal is, hogy milyen életmódbeli változtatásokkal tudjuk elkerülni ezt a kellemetlen „altáji” problémát.

Neked is van aranyered!

Mindenekelőtt tisztázzuk: mindenkinek van aranyere. Ez a neve ugyanis azoknak a végbélben található vénás fonatoknak, amelyek ráadásul fontos funkciót látnak el, hiszen támogatják a végbél záróizomzatának tömítő szerepét. Ha fájdalmassá válnak, mindenképpen körültekintő vizsgálat és aranyérkezelés szükséges.

A terápiában számos lehetőség áll rendelkezésre, melyek közül a legmegfelelőbbet a betegség stádiumától függően, személyre szabottan kell kiválasztani és alkalmazni. Az alkalmazott módszereket érdemes orvossal is megbeszélni, de az önkezelést kezdeti stádiumban, enyhe tüneteknél és abban az esetben is ajánljuk, ha visszatérő a probléma, és korábban jártunk már vele orvosnál, így tapasztalatból tudjuk, hogy mit kell tennünk a panaszok enyhítése érdekében.

Nézzük, milyen stádiumokat különböztetünk meg:

1. stádium – kezdődő aranyér:

Ekkor a belső visszerek kitágulnak, a végbél érzékenyebbé válhat, az érzékenyebb véna székelés közben meg is sérülhet. Ebben a stádiumban érezhetünk fájdalmat székelés közben, és kimondottan jellemző tünet a pecsételő vérzés.

 hvg_1.PNG2. stádium – problémás aranyér:

Az aranyeres csomók megduzzadnak, és ettől olyan érzetünk lehet, mintha folyton lenne ott „valami”: a duzzadt csomókat sokan székletnek gondolják, és meg akarnak szabadulni tőle, ám az emiatti fölösleges erőlködés csak tovább ronthat a helyzeten.

hvg_2_1.PNG

Az első két stádium kezelése az alábbiak szerint történhet:

  • A nagyon kezdeti tünetek életmódbeli változtatásokkal és gyógynövényes ülőfürdőkkel (tölgyfakéreg, árnika), vény nélkül kapható végbélkúpok és kenőcsök használatával általában jól kezelhetők.
  • Kisebb műtéti beavatkozások – injekciós sorvasztás, infravörös vagy krioterápia – is szóba jöhetnek makacs, kiújuló esetekben.

3–4. stádium – előrehaladott aranyér:

Az aranyeres csomók ebben a szakaszban a végbélnyíláson kívülre kerülnek, és nem tudnak visszahúzódni. Egyre erősebb a fájdalom, a viszketés és a vérzés is intenzívebbé válhat. Előfordulhat, hogy nehezen tartható vissza a széklet. Ezeknél a tüneteknél mindenképp forduljunk orvoshoz, ugyanis az előrehaladott aranyér eltávolítása komoly sebészi beavatkozást igényel, amit több napos kórházi ápolás is követhet.

hvg_3_1.PNG

A teljes sebgyógyulás több hetet is igénybe vehet, és mint minden műtétnek, az aranyér sebészeti úton történő kezelésének is van kockázata. Például a beavatkozást követően kialakulhatnak fájdalmas vérzések, míg a hegszövet a végbélnyílást szűkítheti, ezáltal a székletürítés nehezítetté válhat.

hvg_4_1.PNG

A kevesebb fájdalom, vagyis a megoldás kulcsa a megelőzésben, a korai felismerésben és a megfelelő kezelésben rejlik.

Természetesen az öndiagnosztika nem elég, mindenképpen konzultáljunk egy szakorvossal az altesti problémáinkról, vagyis amennyiben pecsételő vérzést, fájdalmat tapasztalunk, kellemetlen a székelés, esetleg csomóérzetünk van a végbél tájékán, akkor irány az orvos. Bár nagy eséllyel aranyérproblémával állunk szemben, mindenképp szükséges a vizsgálat, az egyéb betegségek kizárására.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

proktis-m-termekcsalad.png

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

          A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr9916390966
süti beállítások módosítása