Mi áll a változókor hátterében?

Szponzorált tartalom

2020. október 1. Kontent

A menopauza minden nő életében eljön. De pontosan milyen okok állnak a folyamat hátterében?

shutterstock_1297041886.jpg

Általában 45 éves kor után következnek be azok a testi-lelki változások, amelyektől még ma is tart az ember lánya. Kezdetét veszi a változókor, melynek során a petefészkek hormontermelése csökken, majd megszűnik, ami a menstruáció végleges elmaradását (menopauza) és a termékeny életkor lezáródását vonja maga után. Érdekes információ, hogy az emberen kívül csak alig néhány állatfajnál (például a kardszárnyú és a gömbölyűfejű delfineknél) figyelték meg, hogy a nőstények még soká élnek a szaporodóképességük elvesztése után is. A legtöbb állatfaj nősténye hamarosan elpusztul, amint az utolsó utódja képes önállóan gondoskodni magáról.

Az a mai napig nem teljesen egyértelmű, hogy az emlősök nagy részével ellentétben az emberi fajban a nők miért nem maradnak termékenyek életünk végéig. Mindenesetre több hipotézis is született a kérdés kapcsán. Az egyik teória szerint a klimaxnak szerepe van abban, hogy az idősebb korú nők figyelme az unokákra összpontosuljon. Egy másik tanulmány arra a konklúzióra jutott, hogy a menopauza megjelenése mérsékli a nő és menye közötti genetikai versengést. A statisztikai adatokból az látszik ugyanis, hogy ha egy asszony, aki már egyben nagymama volt, de élete késői szakaszában még gyermeket szült, ami egybeesett a menye szülésével, akkor a két újszülött esélye, hogy megérje a felnőttkort, lényegesen alacsonyabb volt, mint ha más-más időpontban születtek volna.
Hogy a netiek közül melyik elképzelés a helyes, abban nincs szakmai konszenzus, azt viszont biztosan tudjuk, hogy a változókor oka a petefészkek hormonreceptorainak elöregedése, melynek következtében először a tüszőrepedés és a sárgatestfázis marad el, később pedig a petefészkekben a tüszőérést serkentő hormonnal szemben is kialakul az érzéketlenség. A folyamat végén már a tüszőérés sem megy végbe, aminek ösztrogénhiány lesz a következménye, ez pedig egy sor klimaxos tünetért felelős. A hormonszintcsökkenés végbe mehet természetes úton és valamilyen külső hatás következményeképpen is, mint például műtét, sugárkezelés, gyógyszeres kezelés.

A klimax tehát a havi vérzés rendszertelenségével kezdődik, ekkor már a nők nagy része hőhullámokat és éjszakai izzadást is átél. Ezt a stádiumot hívjuk premenopauzának, és rendszerint 2-4 évvel az utolsó menstruáció előtt kezdődik. A menzesz elmaradását követően számos tünet jelentkezhet, ilyen a hüvelyszárazság, haj- és körömszárazság, a hangulati labilitás, a csökkent nemi vágy. Ezek a tünetek tudnak nagyon kellemetlenek is lenni, de szerencsére ma már jól enyhíthetők, és akár meg is szüntethetők. A megoldási lehetőségekről itt olvashatsz bővebben. 

 Hirdetés

Az életmódváltás, az egészséges étkezés és a rendszeres mozgás mellett a változókori mindennapok megkönnyítésében sokat segíthet a hormonmentes Remifemin Plus filmtabletta. A Remifemin olyan növényi gyógyszer, amely nem tartalmaz ösztrogént, sőt a néhány növényben fellelhető, ún. fitoösztrogéneket sem. A poloskavész (Cimicifuga) és orbáncfű kombinációját tartalmazó Remifemin Plus a változókori testi tünetek és zavaró lelki panaszok mérséklésére ajánlott növényi gyógyszer.

Olyan egyedülálló poloskavész-kivonatot tartalmaz magas koncentrációban, amely klinikai vizsgálatokkal igazoltan biztonságos és hatásos segítséget nyújt a változókorral járó testi tünetek, a hőhullámok vagy a fokozott izzadás mérséklésében. A Remifemin Plus másik komponense, az orbáncfű pedig a lelki panaszokat, köztük a hangulatingadozást enyhíti, illetve az alvásra is jó hatással van. Recept nélkül kapható a gyógyszertárban.

remifemin_plus_filmtabletta_60x_565781_2018.png

Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr2116218088
süti beállítások módosítása