Torokfájással kezdődött, intim fertőzés lett a vége

Szponzorált tartalom

2022. március 16. Kontent

shutterstock_414801730_vg5.jpg

Encinek influenzaszerű megbetegedés miatt antibiotikumot kellett szednie, ám a kezelésnek nem várt, kellemetlen következménye lett. Érdemes elolvasnod a sztoriját, hiszen ugyanez bármelyik nővel megtörténhet.

Enci irodai munkát végez egy ingatlanos cégnél. Egyik nap a munkaideje vége felé kezdte magát egyre rosszabbul érezni.

Torokkaparással kezdődött, de mire hazaértem, már lázam is volt, és nagyon gyenge lettem. Azokban a napokban a kisebbik gyerekem hasonló tüneteket produkált, csak láz nélkül, ezért szinte biztos voltam abban, hogy ő hozta haza a betegséget. A férjem ugyan nem kapta el, én viszont teljesen kidőltem” – mesélte Enci, aki másnap elvégzett egy antigén gyorstesztet, ami negatív lett, így legalább megbizonyosodhattak afelől, hogy a család nem fertőződött meg koronavírussal.

Azonban a közérzete sehogy nem akart javulni, a köhögése sem csillapodott, újra és újra belázasodott. Végül a háziorvosa antibiotikumot írt fel a számára, ami végre meghozta a várt eredményt, és Enci kezdte jobban érezni magát. Már épp azon volt, hogy visszatérjen az irodába dolgozni, amikor egészen más jellegű panaszok jelentkeztek nála.

„Egy alkalommal a WC-n ülve azt vettem észre, hogy a folyásom megváltozott, bőséges, híg és bűzös lett, és kellemetlen viszketést is éreztem a szeméremajkaknál. Sajnos korábban már tapasztaltam ehhez hasonlót, így sejtettem, hogy a jól ismert  bakteriális vaginózis tért vissza. Azt viszont nem igazán tudtam, hogy mi válthatta ki nálam, ha egyszer pamut fehérneműt hordok, nem használok intim mosakodógélt, és még tampon helyett is inkább menstruációs bugyit viselek” – mesélte Enci, aki végül ellátogatott a nőgyógyászához, hogy kiderüljön mi lehet a probléma. A doktor megerősítette, hogy valóban bakteriális fertőzés ütötte fel a fejét odalent, és azt is elmagyarázta, hogy erről nagy eséllyel az antibiotikum-kúra tehetett.

Az intim fertőzésekkel szemben ugyanis az elsődleges védelmet az immunrendszerünk és a hüvelyflóránk látja el, utóbbi egyensúlya azonban a különböző külső behatásokra megváltozhat, megkönnyítve a kórokozók elszaporodását. Gyakori kiváltó tényező az antibiotikum-szedés, hiszen az antibiotikum nem válogat jó vagy rossz baktérium között, így a szervezet egészséges működéséhez nélkülözhetetlen baktériumokat, köztük a hüvelyflóra védelmét ellátó Lactobacillusokat is megtizedelheti.

Emiatt történhet meg, hogy egy légúti fertőzés miatt alkalmazott antibiotikumos kezelés a fentebb említett okok miatt bakteriális hüvelyfertőzéshez vezethet.

Azaz egy nőnek az antibiotikum-szedés idején hüvelyflóra-regeneráló készítményt is ajánlott használnia. Egyes vény nélkül kapható hüvelyflóra-regenerálók nem tartalmaznak idegen Lactobacillusokat, hanem prebiotikum-tartalmuk révén támogatják a szervezet saját Lactobacillus-törzseinek újratermelését.

Enci azonban megfeledkezett az intim flórája védelméről, ezért történhetett meg, hogy a „rossz” baktériumok elszaporodtak a hüvelyében, és kellemetlen panaszokat okoztak. A doktor azonban megnyugtatta, hogy a hüvelyflóra helyreállítása nem vesz igénybe sok időt, és ma már számos helyi hatású készítmény – hüvelytabletta, kenőcs, kúp – áll rendelkezésre erre a célra.

Pár nap kellemetlenség és a helyreállító kúra után újra rendben volt minden, és most már azt is tudom, hogy ha legközelebb antibiotikumot kell szednem, akkor egyúttal gondoskodnom kell a hüvelyflórám védelméről is” – vonta le a tanulságot Enci.

Hirdetés

Egyedülálló összetétel, kettős védelem – bakteriális hüvelyfertőzés esetén

Az egyedülálló összetételű Vitagyn C hüvelykrém a tejsav és a prebiotikum mellett C-vitamint és ezüstöt is tartamaz, mellyel kettős védelmet biztosít bakteriális vaginózis esetén: helyreállítja és fenntartja a hüvely élettani pH-értékét, emellett elősegíti a természetes Lactobacillusok növekedését és gátolja a kórokozók szaporodását. Különösen hasznos kiújuló bakteriális vaginózis, valamint húgyúti infekció esetén, illetve antibiotikum-kúrát követően. A hüvelykrém pontosan és higiénikusan adagolható. Terhesség és szoptatás alatt is alkalmazható. 

webp_net-resizeimage_5.png

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL  A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr5217778098
süti beállítások módosítása